Még 2012 végén írtunk arról, hogy néhány lelkes autóépítő és egy tőkeerős befektetőnek köszönhetően feltámad a legendás hírű, de a maga korában mindössze pár évig működő olasz ATS márka, idén júniusban pedig az olaszok első, megvásárolható autójáról is hírt adtunk már. Most pedig újabb fejlemény az ügyben, hogy az ATS márka mögött álló cég megvásárolta a DeTomaso márka jogait.

Utóbbi még 2011-ben próbálkozott meg egy nagy visszatéréssel, a kor szellemének megfelelően egy luxus szabadidő-autóval nyitottak volna, azonban a szervezők inkább saját számlájukra utalták át az állami/uniós támogatást, aminek letartóztatások és csőd lett a vége – a Deauville tervei meg idő közben Kínába kerültek. Ez utóbbit egyébként nem sajnálja a DeTomaso márka új tulajdonosa, szerinte ugyanis az átkarosszált Cadillac SRX-nek szerinte amúgy se lett volna nagy sikere. Ők inkább a sportkocsikban-szuperautókban bíznak, az új Panterát az ATS 2500 GT alapján készítenék el, egyelőre ismeretlen műszaki tartalommal. Egészen pontosan nem tudni, házon belül hogy alakul a rangsor az ATS és a DeTomaso márkák között…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!