Úgy alapította meg az iparágban korábban nem látott gyorsasággal a Zeekr prémiummárkáját a Geely konszern, hogy a Lynk&Co márka egyik típusát ú néven dobta piacra. A vásárlók által eddig ismert arculatot előbbi viszi tovább, a The Next Day elnevezésű négyajtós kupé tanulmánnyal pedig azt mutatják meg, hogy milyen lesz a Lynk&Co márka jövője. Egyenes vonalakból építették fel a karosszériát, a látványos LED-es hátsó lámpa egyben az aktív hátsó légterelő, a belső térben pedig a különleges anyagválasztással – kézzel szőtték a színátmenetes padlószőnyeget – játszanak.

Műszakilag a benzin-elektromos hibrid hajtás jelenti a jövőt a Geely konszern szerint, a Lynk&Co The Next Day olyan alapra készült, amely öntöltő- és plug-in hibrid hajtással rendelkezik. Alapesetben az első kerekek hajtottak, hátsó villanymotorokkal valósítják meg az összkerékhajtást, a plug-in modellnek kétféle akkumulátort terveznek, a kisebbel 60, a nagyobbal 180 km-es elektromos hatótávolság érhető el a kevésbé reális kínai szabvány szerint. Az elektromos rendszer egésze frissíthető távoli hozzáféréssel, a vezérlőelektronika megtanulja a sofőr vezetési stílusát, azt és a domborzati/forgalmi viszonyokat is figyelembe véve végzi az energiagazdálkodást, minimalizálva a benzinfogyasztást a plug-in hibrid hajtásnál.