A Renault világautónak fejleszti az Arkana nevű szabadidő-kupét, amelynek első tanulmányát a tavalyi Moszkvai Autószalonon állították ki, hiszen Oroszországban kezdik majd meg a típus forgalmazását valamikor az év vége felé. Az Európai Unióból a szigorú károsanyag-kibocsátási és flottafogyasztási szabványok miatt távol marad a divatos szerkezet, de a globális terjeszkedés a terveknek megfelelően halad.

Most épp a Samsung márkanéven, XM3 Inspire néven mutatták meg a fehér színű, látványosabb 19 colos felnikkel szerelt autót a Szöuli Autószalonon, a sorozatgyártást ezen a piacon 2020 első felére ígérik. A márkajelzés cseréjén kívül annyi történt még, hogy a karosszériadíszekre narancs csíkot tettek, illetve a hátsó lökhárítót is átrajzolták.