A Mini Next 100 autó kapcsán már kompakt méreteket emlegetnek, de ez csak az utastérre igaz. Nagyjából változatlan alapterület mellett növelték meg a belső tér méretét úgy, hogy hátra beépített villanymotorra váltottak, az akkumulátorokat pedig a padló alatt helyezték el, így a kocsi orra felszabadult az emberek számára.

Nem véletlen, hogy nem tulajdonosról van szó, hiszen a Mini úgy számol, a jövőben nem magánszemélyek veszik autóit, hanem azokat nagyvárosokban autómegosztó-szolgáltatók üzemeltetik majd. A bérlő rögtön az előzetes beállításoknak megfelelő hangulatot talál majd az utastérben, a kedvenc rádiói/internetes zeneszolgáltatásai ott lesznek a rádióban, és ha úgy állította be, még a kormánykerék is a megfelelő pozícióba áll. Igen, a Mini szerint lesznek olyan emberek az ügyfelek között, akik maguk akarják majd irányítani a kocsit, ami egyébként önjáró technológiával is rendelkezik.

Meglepően alakultak át az arányok a karosszériánál, az első szélvédő hatalmas, és még az alatta lévő „homloklemez” is átlátszó, az ajtókon lévő oldalsó ablakok azonban csak félig fényáteresztő borítással rendelkeznek – ez rögtön megkérdőjelezi azt a funkciót, hogy a sofőr saját maga irányítja az autót, hiszen alig lát valamit oldalirányban. A kormánykerék a John Cooper Works módban csúszik a pedálokkal a sofőr elé, egyébként középen pihen, maximális lábteret biztosítva az utasoknak.

Olyan okos fedélzeti számítógépet képzelnek a Mini Next 100 tanulmánynak, ami például magától felismeri a játszott zene műfaját, és annak megfelelően automatikusan beállítja a rádió hangszínét, vagy épp a JCW üzemmód aktiválásakor a navigáció magától a nagyobb vezetési élményt nyújtó kanyargósabb útra tér át, ha van ilyen alternatíva.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!