Az immár negyedik éve futó Hankook Tire Abroncsadományozási Program keretében idén több mint 2000 abroncs talált gazdára, a kedvezményezettek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat fejér megyei állomásai és megközelítőleg 300 kisebb közhasznú szervezet volt. A Hankook Tire a biztonságos közlekedés iránti elkötelezettség jeleként idén is speciális téli vezetéstechnikai tréninget ajánlott fel 40 kisebb non-profit szervezet azon járművei és gépkocsivezetői részére a zsámbéki Driving Camp pályán, akik szolgálatukat részben az utakon teljesítik.

– Abroncsadományozási Programunk célja továbbra is az, hogy olyan kisebb és nagyobb közhasznú szervezeteket támogassunk, amelyek tevékenységükkel a társadalom számára fontos szolgálatot tesznek. Kiemelt figyelmet és jelentős erőforrásokat szentelünk annak, hogy minden lehetséges módon támogassuk őket, hisz tudjuk, hogy ezek a szervezetek sokszor rendkívül korlátozott anyagi lehetőségek mellett, láthatatlanul végzik áldozatos munkájukat. Az elmúlt két évben a fő hangsúlyt a kisebb szervezetek támogatására helyeztük, hisz Ők méretükből fakadóan más módon nagyon ritkán és csak nagy erőfeszítések útján jutnának támogatáshoz. Számukra sokszor ezek a felajánlások jelentik az egyedüli esélyt a túlélésre. Mindezek mellett nagyon fontosnak tartjuk a közúti közlekedés biztonságának elősegítését is hazánkban. Ezért a Hankook fontosnak tartja, hogy hosszú távon folytassa programját – mondta el a programmal kapcsolatban Lee Sang Il, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

 A kisebb közhasznú szervezetek idén is a www.hankookadomany.hu weboldalon pályázhattak legfeljebb 12 darab, azaz három garnitúra Hankook gumiabroncsra. Továbbhaladva a tavaly megkezdett úton, a vállalat az idén a következő területeken tevékenykedő kisebb szervezetek részére nyújtott támogatást: vér- vagy szervszállítás, betegszállítás, gyermekmentés, koraszülött mentés, gyermek edukáció vagy bűnmegelőzés, környezet-, természet vagy tájvédelemmel, fenntartható fejlődéssel foglalkozó vagy ezekhez kapcsolódó oktató tevékenységet folytató, illetve gyermekek idegen nyelvű oktatásával, vagy biztonságos közlekedésre való nevelésével foglalkozó kisebb non-profit szervezetek. 2015-ben az átadott több mint 2000 abroncs mintegy háromegyedét a 300 kisebb közhasznú szervezet kapta.
– Örülünk annak, hogy vannak olyan vállalatok, amelyek elismerik azon egyesületek munkáját, amelyek értékteremtőek, és a társadalom számára hasznos tevékenységet végeznek. Önkénteseink áldozatos munkát végeznek, nemcsak a saját szabadidejüket áldozzák a munkára, hanem saját gépjárműveiket is. Amikor a pályázatot beadtuk, nem gondoltuk, hogy ránk esik a választás. Nagyon jó hasznát fogjuk venni az adománynak és nagyon hálásak vagyunk a cégnek, hiszen nemcsak mi, de nagyon sok hasonló szervezet dolgozik sokszor rendkívül korlátozott anyagi lehetőségek mellett. – mondta el a Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat elnöke, Tápai Mónika.

– Pozitív dolognak tartom azt, hogy a Hankook többedszerre is kiírta ezt a pályázatot, amely programhoz kapcsolódóan a katasztrófavédelem idén is részesülhetett támogatásban gumiabroncsok formájában. Veszélyes helyzetekben rendkívül fontos, hogy kollégáink felkészülten, a lehető legjobb felszereléssel és eszközökkel induljanak útjukra, ezért nagyra értékeljük ezt az adományt. – emelte ki Dr. Tollár Tibor, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója.

A Hankook Tire Magyarország Kft. hosszútávú CSR stratégiájának része a már meglevő programok folytatása, valamint ezek közül néhány kiterjesztése, így a Hankook a jövőben tovább bővítheti Abroncsadományozási Programját, illetve néhány helyi eseményt regionális vagy országos szintre emelhet. A 2012-ben útjára indított kezdeményezés során mostanáig közel 7000 gumiabroncsot osztottak ki, megközelítőleg 150 millió forint értékben.A 2016-os pályázatról az érdeklődők továbbra is majd a www.hankookadomany.hu weboldalon kaphatnak információt.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!