Csak idő kérdése volt, hogy az amerikai Tesla Motors mikor lép piacra Kínában, így nem csoda, hogy már többen is beelőzték. Valaki például levédte a Tesla Motors nevet, amit aztán viszonylag kedvező áron meg is vásároltak az amerikaiak, de ekkor jött a pofára esés, hiszen a Tesla nevet, mint „elektromos autók gyártására, azzal kapcsolatos technológiák fejlesztésére létrejött autógyártó” egy Zhan Baosheng nevű úriember még 2006-ban levédte Kínában, és ő már nem adta magát olyan olcsón.

A Tesla Motors névhez hasonlóan az amerikaiak 326 000 dollárt lettek volna hajlandóak fizetni a névért, azonban az üzletember ennek százszorosát, azaz 32,6 millió dollárt kért. Persze az amerikai cég már 2009 óta küzd a nevéért jogi fórumokon is, de mivel az üzletember megfelelő szerződésekkel levédte magát – szerződést kötött egy autógyártóval elektromos hajtású autó fejlesztésére, és attól a pillanattól kezdve ő jogilag már folytat ilyen irányú tevékenységet, még ha meglehetősen kicsi is a befektetése és belátható időn belül nem is fog autót piacra dobni -, így a Tesla Motorsnak csak a megegyezés maradt, ami nem jött össze.

Az amerikaiak azonban nagyon számítanak a kínai piacra, így most a hong kongi tájszólásban védték le a nevüket, így a Tesla Kínában Tuosule néven kerül forgalomba. A Tesla Motors nevet egyébként nem autóipari tevékenységre jegyezték be, ezért lehet az, hogy kétszer is meg kellett küzdenie a nevéért Kínában az amerikai cégnek. Egyszer fent, egyszer lent. Kérdés, mi lesz akkor, ha egy kínai befektető megveszi a Tesla nevet, és elektromos autókat dob piacra ilyen néven – ne feledjük, a kínai kormányzat jelenleg igen nagy összegekkel támogatja a helyi károsanyag-kibocsájtás nélküli autók fejlesztését/gyártását.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!