A BMW Csoport 50 éve támogatja a kultúrát, ebből az alkalomból a szlovén forgalmazó 35 évnél fiatalabb művészek számára írt ki pályázatot 2021 decemberében, az akkumulátoros-elektromos iX-hez kellett olyan megjelenést készíteni, ami a fenntarthatóságot, a művészeteket és a mobilitást ötvözik. 17 pályamű érkezett, a legkreatívabb alkotásokat értékelő szakmai zsűriben a BMW vezető formatervezője, Domagoj Dukec, a Kortárs Művészetek Múzeumának kurátora és a Cukrarna Galéria, illetve a Tobačna Galéria művészeti igazgatója, Alenka Gregorič, az AVA Vizuális Művészetek Akadémiájának dékánhelyettese, IRWIN-tag és nemzetközi művész, Miran Mohar, az ALUO adjunktus professzora és művész, Kristina Rutar, valamint a vizuális művész, akadémiai festőművész és KD 3kolektiv-tag, Maša Gala foglalt helyet.

A verseny legjobb alkotását, a Sketch névre keresztelt munkát Urban Klinkon, a ljubljanai Képzőművészeti és Formatervezési Akadémia mesterszakos hallgatója készítette el.
„Óriási lehetőség együtt dolgozni egy olyan globális márkával, mint a BMW. Lelkesedéssel és rajongással telve vágtam neki a munkának. A fenntarthatóság számomra az örökkévalóságot, a természet, az élet és a minket körülvevő világ megőrzését jelenti, ahol minden egyes lépés és cselekedet, sőt még a művészt kifejező mozdulatsor is számít. Ezért egészen az alapokhoz tértem vissza, megpróbálva még több értelmet adni nekik. A három alapvető színnel – a sárgával, a pirossal és a kékkel –, illetve egy művészi alapötletből – egy vonalból – indultam el, amelyek minden egyes mozdulattal új értelmet nyertek és új életre keltek” – mesélte Urban Klinkon, a győztes alkotás szerzője. „Így alkottam párhuzamot egy csúcstechnológiás járművel, amely fenntartható mobilitást kínál – nem csupán a vezetője számára, de számomra, mint művész számára is, aki lehetőséget kapott arra, hogy kifejezze magát. Művészi értelmezésemet a Sketch névvel illetem, mivel egy rendkívüli utazás kezdetét jelképezi, illetve a művészetek, a technológia és a fenntarthatóság összefonódásáról alkotott elképzelésemet tükrözi. Mérhetetlen örömmel tölt el, hogy végül az én munkám diadalmaskodott. Biztos vagyok benne, hogy ez a győzelem új utakat nyit meg számomra a művészetek területén, alig várom már az új lehetőségeket” – tette hozzá.