Még 2016-ban mutatta meg a Citroën a kínai piac számára fejlesztett E-Elysée nevű villanyautó-tanulmányát, amely aztán a fejlesztés során új – gyengébb – hajtást kapott és átkerült a kínai partner Dongfeng érdekeltségébe, az első prototípusról közöltünk képeket is. Most már a szériaváltozatot láthatjuk a védjegy adatbázisból származó képeken, és nagyjából elmondható, hogy egy lépést tettek előre és egyet hátra a fejlesztés során. Pozitívum, hogy a hátsó lökhárítón befalazták a korábban ott lévő kipufogó hűlt helyét, de a motorháztetőt már a Citroën-eredetiről veszik át, így annak a peremén V alakú a kivágás, ebbe a résbe illeszkedik a Fukang márka kerek logója. Az első kerekeket egy 61 lóerős villanymotor hajtja, az akkumulátor-kapacitás nem ismert, ahogy a NEDC-hatótávolságot se árulták még el. A Pekingi Autószalonon lép a nagyközönség elé a Fukang E-Elysée, forgalmazása nem sokkal ezt követően indul.