Az ősszel fogja bemutatni a Škoda gyár a népszerű Kodiaq szabadidő-autó második generációját, és az első álcázott képek közreadása után azzal folytatják a bemutatót, hogy megmutatták az új modell csupasz karosszériáját. 12 millió eurós befektetéssel készítik fel a Kvasiny városában lévő gyárat a plug-in hajtással is választható szabadidő-autó gyártására, ahol a Karoq mellett készül majd a gyártósoron a típus – a jelenleg még ott készülő Superb gyártása a szintén ősszel bekövetkező generációváltásnál átköltözik Pozsonyba.

Az új szabadidő-autó bejelentése mellett arról is hírt adtak a csehek, hogy egy harmadik a Enyaq-ot adtak át a bohócdoktoroknak (Zdravotní klaun), amelynek a megjelenését gyermekrajz-pályázaton választották ki, a 8 éves František Hanko pályaművét valósították meg. Az autóval együtt 1 millió korona támogatást is adott az autógyár a gyermekek gyógyulását támogató jótékonysági szervezetnek. A Škoda Enyaq Coupé Respectline változatával a sokszínűséget ünneplik úgy, hogy az autóval számos rendezvényen megjelennek majd Csehország-szerte. A különösen színes megjelenést 3 hónap alatt alkották meg, hiszen nem egyszerűen csak a karosszériát festették le, de a digitális menüt is áttervezték és a kristály-hűtőrácsnál is szivárványszínű LED-esket építettek be.