PPP konstrukcióban, a spanyol állam és több magánvállalat együttműködésében hívták életre a Cenit Verde, azaz zöld zenit elnevezésű programot, amelynek keretében a mindennapi élet összes területén megpróbálnak környezetbarát megoldásokat teremteni. Természetesen a Seat is tagja a 34 millió eurós költségvetésű programnak, amelyben 16 magánvállalkozás, 14 hivatal és összesen mintegy 800-an vettek részt.

A négy éves munka egyik eredménye a Seat Leon Verde elnevezésű, konnektorról tölthető hibrid autó, amihez rögtön intelligens – olcsó tarifával, alacsony hálózati terhelés esetén aktív – töltőt is készítettek.

A teljesen működőképes prototípus alapja a 122 lóerős, 1.4 TSI, amelynek a munkáját egy 102 lóerő csúcsteljesítményű elektormotor segíti. A rendszerteljesítmény 170 lóerő, ezen kívül még annyit árultak el, hogy a szabványos mérési ciklus szerint 1,6 l/100 km a fogyasztás,  CO2-kibocsájtás 36 g/km. Ez szép, de az akkumulátorban legfeljebb 50 km megtételére elegendő energiát lehet tárolni, és utóbbi helyigénye miatt a benzintank is csak 40 literes.

Érdekes funkciója a Seat Leon Verde hibridnek a Driving Cycle Monitor, az autó megjegyzi, nap mint nap merre közlekedik a sofőr, és egy bizonyos idő után automatikusan rááll a legtakarékosabb üzemre (például energiát tartalékol az akkumulátorban). Nem tervezik az okos hibrid sorozatgyártását, de elképzelhető, hogy egyik-másik itt kifejlesztett megoldás a Volkswagen konszern más típusaiban is felbukkan majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!