Pontosan 70 évvel az első Corvette C1-es debütálását követően mutatta be a Chevrolet a sportkocsi újabb tabukat ledöntő változatát: összkerékhajtással és öntöltő hibrid hajtással érkezik a 2024-es modellévre az E-Ray. A kínálaton belül ez a kihegyezett, 661 lóerős 5,5 literes V8-as szívómotorral szerelt Z06-os szintjén mozog – 105 ezer dollár környékén az 1005 dolláros árkülönbség nem különbség –, de annál biztonságosabb vezetési élményt nyújt az összkerékhajtás jóvoltából, és biztos lesznek olyanok is, akik az elektrifikáció miatt választják majd.

Alapvetően arról van szó, hogy az alap Corvette változatlanul hagyott hajtását kiegészítik az első tengelyre beépített villanymotoros hajtással, aminek az eredménye virtuális összkerékhajtás és 664 lóerős rendszerteljesítmény. Tehát a hátsó kereket a 6,2 literes, V8-as szívómotor hajtja 502 LE/637 Nm teljesítménnyel 8 fokozatú duplakuplungos váltón keresztül, míg az első kerekeket egy 162 LE/170 Nm-es villanymotor. Utóbbi energiaellátásáért egy 1,9 kWh kapacitású akkumulátor felel, amit fékenergia-visszatermeléssel vagy a belső égésű motor által fejlesztett áram tölt. Alapvetően a teljesítmény maximalizálása az elektromos első tengely dolga, de a fogyasztást is csökkenti azzal, hogy annak jóvoltából sokkal többet üzemelhet hengerlekapcsolással – 4 hengeresként – a belső égésű erőforrás.

Visszatérve a teljesítmény maximalizálására, az inkább az egyenes vonalú gyorsulásra vonatkozik, mert az elektromos első tengely miatt az E-Ray saját tömege 1712 kg, ezért „csak” 1,1 g-os keresztgyorsulásra képes, míg a Z06-os a maga 1561 kg-jával 1,22 G-t tud elérni – a kabrió mindkét esetben 37 kg-mal nehezebb. A padlógázas gyorsulásnál aztán beelőz az összkerékhajtás jóvoltából, az E-Ray 2,5 másodperc alatt gyorsul 96 km/órás tempóra, a Z06-osnak ehhez 2,6 másodpercre van szüksége. Öntöltő hibridként elektromosan is képes haladni a Chevrolet Corvette E-Ray, de csak pár kilométer erejéig, legfeljebb 72 km/órás tempóval.

Az eddigi leggyorsabb Corvette-ként alapáron kapja a Brembo karbon-kerámia fékrendszerét az E-Ray, az elektronikus vezérlésű lengéscsillapítást, és egyedi felnikkel töltik meg a Z06-os változatról érkező szélesebb sárvédőket. Gyárilag csak az öntöltő hibridhez lehet kérni a kék versenycsíkokat, de karbon felnik is kérhetőek az alufelnik helyett.