Ford Focus Studio névre hallgat az új generáció alapváltozata, amelynek legnagyobb újdonsága, hogy kétezer fonttal – több mint hatszázezer forint – olcsóbb a jelenlegi alapmodellnél.

A vásárlónak ráadásul nem nagyon kell lemondania semmiről sem, az autó 16 colos könnyűfém felniket kap, ESP is van a fedélzeten, USB kapcsolattal rendelkező CD-s rádióval, légkondicionálóval és első elektromos ablakemelőkkel együtt. Ami az extrákat érinti, nos, azok nincsenek. A vásárlónak meg kell elégednie a változó szelepvezérléses 1,6 literes Ti-VCT benzinmotor 85 lóerősre csökkentett teljesítményével, és csak azt döntheti el, hogy az ötajtós karosszériát fekete, ezüst vagy fehér színre fényezzék.

Kívülről nem lehet észrevenni a több mint félmillió forintos árcsökkenést Kívülről nem lehet észrevenni a több mint félmillió forintos árcsökkenést

Nem tudjuk, elér-e hozzánk az új Focus alapváltozata, mindenesetre a jelenlegi 4,79 millió forintos alapmodellnél jóval olcsóbb lehetne az újdonság – a Nagy-Britanniában 13 995 fontos vételár nagyjából 4,3 millió forintnak felel meg.

Gyengébb a motor, de a fogyasztása is csökken a Focus Studio esetén Gyengébb a motor, de a fogyasztása is csökken a Focus Studio esetén