Alig két éve újították fel Szekszárd történelmi belvárosát, a Béla király teret, az oda vezető, szintén mutatós sétálóutcát, a Garay teret néhány évvel korábban. A szekszárdiak méltán büszkék rá, hiszen évtizedeket vártak arra, hogy ennek a városnak is legyen turistacsalogató utcája, tere. Az itt üzemelő vendéglátósok, üzletek vezetőit azonban méltán bosszantja, hogy nap mint nap komoly autós forgalmat kell elviselniük. Olvasóink is több képet küldtek arról, hány személygépkocsi, furgon parkol az utcában, úgy látszik nem kell félniük attól, hogy megbüntetik őket. Még az utcában lévő iskolába is néhányan kocsival hordják a gyerekeket.

Egy hétköznap délelőtt a sétálóutcán, a Garay téren. Túl sok a gépjármű (Fotó: Árki Attila) Egy hétköznap délelőtt a sétálóutcán, a Garay téren. Túl sok a gépjármű (Fotó: Árki Attila)

Az éttermek, cukrászdák vezetői várják a jó időt, amikor a hangulatos teraszokra ki lehet majd ülni. Ez persze csak akkor jelent élményt a vendégeknek, ha a sétálóutca nem az autók zajától lesz hangos és a motorjuk kipufogógázaitól bűzös.

Olvasóink több fényképet is készítettek a szekszárdi sétálóutcáról, amint egymást érik az autók. Az üzletek tulajdonosai azt mondták, reggel 8 óra előtt és délután 4 környékén megnő a gépkocsi forgalom, mert a Garay téri általános iskolába autóval hordja a szülők egy része a gyerekeit, hiába van behajtani tilos tábla.

Varga András, a polgármesteri hivatal városigazgatási és rendészeti osztályának vezetője elmondta, nincs joguk a szülőknek behajtani az iskolához a sétálóutcán keresztül. Ehhez külön engedélyre lenne szükségük, amilyet csak az utcában üzemelő éttermek, cégek kaptak. A behajtási engedéllyel rendelkezőket is szabályok kötik, így délelőtt 6 és 10 óra között van lehetőségük áruszállítás, rakodás céljából gépjárművel a téren közlekedni, ezt követően rendkívüli esetben maximum 15 percet tartózkodhatnak ott, de ezt az autóban órával kell jelezniük. A közterület felügyelők eddig is, de ezt követően még inkább ellenőrizni fogják a sétálóutcában tartózkodó, onnan ki- és behajtó autókat, a közigazgatási bírság jogszerűtlen tartózkodás esetén fix összeg: 30 ezer forint.
A helyzetet bonyolítja, hogy a téren több lakóépület is van, például az Obsitos ház. A lakóknak természetesen van ki- és behajtási engedélyük, de ők sem parkolhatnak a téren, csupán áthaladhatnak rajta.

A sétálóutca több üzletének vezetőjét is megkérdeztük, miként érinti őket az autós forgalom. Keszthelyi Orsolya elmondta, ők, ha egy mód van rá, csak a hátsó, gazdasági bejárót használják, ott veszik át az árut. Nagyon várják a jó időt, amikor a teraszokra is kiülhetnek a vendégeik. Sok kisgyermekes család keresi fel őket vendégként, éppen amiatt, hogy a kicsik nyugodtan futkározhatnak, játszhatnak amíg a felnőttek beszélgetnek. Sajnos az autós forgalom miatt a gyerekeket nem lehet szabadjára engedni. Nem is beszélve arról, hogy a burkolat is tele van olajfoltokkal.

Volt olyan üzletvezető, aki szóvá tette, hogy ha a Garay Pincébe jön csoport, akkor azok autói beállnak az utcába. Bálint Zoltán, a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. és a Garay Pince igazgatója elmondta, ez nem igaz, a csoportokat szállító jármű mindig az arra kijelölt parkolóban áll meg, ide gyalogosan sétálnak az érdeklődők. Egyedül a bort szállító termelők jöhetnek kocsival, de nekik erre van engedélyük, és csak pár percig tartózkodnak az utcában. Mindenesetre az itt működő üzletek vezetői örülnének neki, ha az eddiginél több rendőr és közterület-felügyelő ellenőrizné a forgalmat.

Szekszárd egykor királyi település volt

Alig két éve újították fel Szekszárd sétálóutcájának nyugati részét, azaz a Béla király teret, mely még szebbé tette a város arculatát. A polgármesteri hivatal előtt lecserélték a burkolat alatti, régi közműveket, például a szennyvíz- illetve csapadék csatornahálózat bizonyos elemeit. A burkolatot macskakőre cserélték.

A Vármegyeháza előtti terület nagyon látványos lett, ide került a Szent László szobor is. Az országzászló a tér közepén van, egy monumentális lábazaton. A Vármegyeháza előtti parkolók zöme megszűnt, ezek helyére is díszburkolat került, a terület gyalogos zóna arculatot nyert. A vármegyeháza udvarát övező fal egy részének helyét lépcsős teraszok foglalják el. A főépület felé közeledve ezek a teraszok a kertbe vezetnek. A kert túlsó oldalán, a Várköznek nevezett részen egy kis gyalogos híd és lépcső vezet le az ugyancsak új burkolattal ellátott utcácskába. A Várköz lejárója is új, rámpával ellátott formát mutat.

Vélemény

Megelégelték a látványt a megyeszékhely lakói, és lapunkat keresték meg a sétáló utcában készített fényképekkel, amelyeken sétálót igen keveset, autót viszont annál többet látni. Jómagam is nem egyszer, nem kétszer, hanem jó párszor tapasztaltam, hogy nem lehet csak úgy andalogni a Garay téren, mert hol innen, hol onnan érkezik egy jármű, amelynek vezetője nem egyszer dühösen dudál, ha nem elég fürgén ugrik félre a gyalogos – a sétáló utcában. Amelynek burkolata természetesen nem járműforgalomra készült. Vajon miért van az, hogy nálunk afféle „nemzeti sport” a szabályok semmibe vétele? Miért érzi magát nagynak az, aki áthágja az írott, vagy íratlan szabályokat? Miért okoz örömet valakinek bebizonyítani, hogy lám, én megtehetem, másnak a rovására, mert lehettek ti egyenlők, én annál is egyenlőbb vagyok. Bosszankodunk, pedig nagyon egyszerű a megoldás. Pontosan be van szabályozva, mikor, milyen célból, és mennyi ideig tartózkodhat gépjármű az adott területen. Nincs más hátra, mint ezen a megadott időn kívül rendszeres ellenőrzést tartani az arra rendelt szerveknek. Mondjuk egy hétig csak figyelmeztetnek, elmondják a szabályokat, ha netán a sofőr ezzel ennyi év után sem lenne tisztában. Aztán a türelmi idő lejártával el lehetne kezdeni a kemény büntetéseket. Biztos vagyok benne, hogy hamar megtanulná mindenki, mi a funkciója egy sétáló utcának, és autósként ott hogy kellene viselkedni. Talán mindenki jobban érezné akkor magát, és az általános iskolába járó gyermekek és a kapu elé parkoló szüleik is felfognák, hogy nem válik kárára a család szeme fényének, ha gyalogol száz métert. Venter Marianna

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!