Újabb rést talált a kínálaton az Aston Martin Újabb rést talált a kínálaton az Aston Martin

Az Aston Martin DB9 és DBS közötti meglehetősen kis méretű, de úgy tűnik pénzügyileg nagyon is jelenlévő űrt próbálja meg betömni az Aston Martin a Genfben bemutatkozó Virage nevű modelljével.

Rögtön kupé és kabrió, pardon, Volante karosszériával is elérhető lesz az újdonság, ami ugyanarra az alumínium térvázra épül, mint a többi testvére. A motorháztető alatt is a régi ismerősnek számító, hatliteres, V12-es erőforrás dolgozik, jelen esetben 490 lóerő és 570 m a teljesítménye. A hatfokozatú automatikus váltót a hátsó tengelyre építik, ami tökéletesen kiegyensúlyozott (50:50) tömegeloszlást eredményez, ezen kívül még alapáron adott karbon-kerámia fékrendszer könnyíti meg a sofőr életét.

Kezdettől fogva elérhető lesz a kabrió karosszéria Kezdettől fogva elérhető lesz a kabrió karosszéria

Az Aston Martin szerint egyébként a legkönnyebben majd oldalról lehet felismerni az új autójukat, a Virage első sárvédőiben ugyanis egy-egy, hat darab LED-ből álló diódasort helyeztek el, ami – legalábbis egyelőre – hiányzik a márka többi autójáról.

A DB9 és a DBS között helyezkedik el az új modell, ami úgy néz ki, mint a DB9 vagy épp a DBS A DB9 és a DBS között helyezkedik el az új modell, ami úgy néz ki, mint a DB9 vagy épp a DBS