A boattail, azaz csónakvég az autók világában hátrafelé csúcsszerűen szűkülő karosszériát jelent, azonban a legújabb egyedi Rolls-Roycenál szó szerint csónakvégződést valósítanak meg azzal, hogy fából készített napozófedélzetet alakítanak ki a csomagtér felett. A tető is különlegesnek tűnik, mintha szövetet feszítenének az utastér fölé, amelyet igény szerint el lehet majd távolítani.

Egyelőre ezek csak feltételezések, mert a brazil védjegyhivatalba beadott ábrákon kívül más információval nem rendelkezünk az újdonságról. Nem tudjuk, melyik Rolls-Royce modell alapján valósítják meg azt, vagy hogy mikor leplezik majd le – az első újkori egyedi Rolls-Royce, a Sweptail négy év alatt készült el, és annál a klasszikus csónakvégződést idézték meg a hátsó szélvédő formájával.