Igazi világautó lesz a hatodik generációs Volkswagen Polo, hiszen az eddigi piacai mellett Dél-Amerikában is forgalmazzák majd, ahol azért a Virtus néven érkező lépcsős hátú változatnak is komoly szerepet szánnak. Az MQB A0 építőkészletre átállás következtében szélesebb és hosszabb az eddiginél a karosszéria, amely mifelénk csak ötajtósként lesz elérhető.

Több hely jut az utasoknak – igaz, a második sorban a középső kardánalagút rengeteg teret vesz el a lábtérből – és a csomagoknak is, utóbbi esetben csak a maximális 351 literes értéket kommunikálják, azonban ha mélynyomós hifit rendel az ember, a padló alatti rekesz megszűnik, jó pár tíz literrel csökkentve a csomagtér méretét, pedig egy megfelelő tálcát helyezve a pótkerék fölé, ennek jelentős részét meg lehetne menteni. A 200 lóerős 2,0 literes turbómotorral szerelt GTI esetén pótkerék nincs, annak a helyén a motortérből hátra költöztetett akkumulátor utazik.

A vezetőnek is jobb dolga van az eddiginél, a keze ügyébe helyezték az érintőképernyős fejegységet (a legnagyobb 8 colos képátlóval rendelkezik), és felár ellenében vetített műszeregység is kérhető. Utóbbi második generációs darab, kisebb, mint az Audikban és Volkswagenekben megtalálható példány, az alternatíva a klasszikus, két analóg órás, középen multifunkciós kijelzővel szerelt műszeregység. Szériában adják a gyalogosfelismerős vészféksegédet, de például sávtartó felár ellenében se lesz rendelhető, legfeljebb holttérfigyelő segítségére számíthat majd a sofőr.

Németországban minimális drágulásra kell felkészülniük a vásárlóknak, a jelenlegi 12 750 euró helyett 12 975 euró lesz az alapár, azonban ebből nem szabad következtetéseket levonni a magyar piac számára. Nálunk ugyanis csökken majd az alapár, igaz, a jelenlegi 85 lóerős turbómotor helyett 75 lóerős szívómotor hajtja majd az első kerekeket. Pontos vételárat még nem tud közölni a forgalmazó, a gyárban még nem bólintottak rá a kalkulációra, de bőven a forgalmazás novemberi megindulása előtt közreadják majd az árlistát.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!