Közmondásosan az ellentétek vonzzák egymást, nem lehet másként megmagyarázni azt, hogyan született meg az egyenes vonalakból és sík felületekből álló Mercedes-Benz G-osztály és a csupa domborulatból álló pufidzseki egyesítésével a Project Mondo G nevű gördülő szobor. Gorden Wagener, az autógyár vezető formatervezője érezte, hogy nem evilági projekten dolgozik, ezért igyekezett űrhajóként megalkotni a végeredményt.

Egy első generációs pickupot vettek alapul a járműhöz, persze nem igazi autóról van szó, hanem életnagyságú agyagmodellről, amelynek feketére festett karosszériáját bronz patinával tették igazán egyedivé. A rakteret hatalmas zipzárral ellátott stilizált dzsekivel borítottak be, majd hogy igazán feltűnő legyen a megjelenés, még a kerekek helyére is pufidzseki-stílusú ballonos abroncsokat tettek.

Nem csak a Mercedes-Benz kreatívjai szerint alkottak maradandót, de biztos nagy sikere lesz majd az alkotásnak a közösségi médiában is. Utóbbi a garancia arra, hogy nem ez volt az utolsó, igazán látványos tanulmány az autógyártótól…