Apró zavar támadt az Opel névadási rendszerében, hiszen az új miniautó Karl névre hallgat, de a cég második igazgatója, a gyár irányítását édesapja halála után 26 éves korában átvevő fiatalember Carl Opel névre hallgatott. De hát ilyen apróságon már meg se ütközik az ember azok után, hogy Adam Opelről is elneveztek egy típust, pedig a cégalapító gyűlölte az autókat, hiszen abban az ő termékének, a kerékpárnak az ellenségét látta, meg is tiltotta fiainak, hogy a gépjárművekkel foglalkozzanak – az első Opel személyautó csak Adam Opel halála után készült el.

De a múlt helyett foglalkozzunk inkább egy kicsit a jövővel, a Genfi Autószalonon lesz először látható az Opel Karl (illetve a Vauxhall Viva, ahogy Nagy-Britanniában nevezik majd a Chevy Spark testvérmodelljét), és valamikor jövő nyáron kerül majd a kereskedésekbe. Magyarországon ha nem is okoz majd álmatlan éjszakákat az újdonság a helyi forgalmazó munkatársainak, de azért lesz majd dolguk bőven azzal, hogy valahogy a Corsa alá vigyék be az újdonság árát. A nemrég alapvetően átdolgozott kisautó 410 000 Ft-os bevezetési árengedménnyel 2 990 000 Ft-os indulóáron szerepel az árlistában, a Karl-ról annyit tudunk, hogy 10 000 euró (3,06 millió Ft) alatt lesz, azonban a kisebb méret és erőforrás okán muszáj lesz olcsóbban adni a minit. Egyedüli szívószál az lehet, hogy a Karl csak ötajtósként létezik, míg a Corsa ennyi pénzért csak háromajtós.

A kis motor egyébként relatív, az 1,0 literes, háromhengeres szívómotor teljesítménye 75 lóerő, ami 5 lóerővel múlja felül a Corsa alap 1,2 literesét, a váltó itt is, ott is 5 fokozatú, kézi kapcsolású. Ezen kívül még két konkrét műszaki adatot tudunk, 3,68 méter hosszú a karosszéria és 2,45 méter a tengelytávolság. Állítólag 5 embernek kínál kényelmes helyet az utastér, de üléspróba nélkül is nyugodtan megkockáztathatja az ember a kijelentést, miszerint a második sor csak két személynek kényelmes.

”Rövid, poénos, karakteres – a KARL név olyan, mint maga az autó! Az Opel új belépő-modellje egy felnőtt kocsi, amely egyszerre szól a szívhez és az értelemhez,” mondta az újdonságról az Opel Csoport elnök-vezérigazgatója, Dr. Karl-Thomas Neumann, aki egyébként saját twitter-fiókjában már az embargó lejárta előtt közzétette az újdonság első fényképét. Arra a kérdésre, hogy milyen szankciókra számíthat a sajtóosztály részéről, a cégvezető csak annyit reagált, hogy vannak előnyei az elnök-vezérigazgatói pozíciónak is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!