LED-es technikára váltott a Toyota Landcruiser V8, az így felszabaduló helyet pedig úgy töltötték meg a formatervezők, hogy az átrajzolt hűtőrácsból igen vaskos krómcsík lóg bele a fényszórókba. Ezen kívül a motorháztető domborulatát is átrajzolták, és ezzel le is zártuk a karosszériát érintő módosítások sorát.

Belül rendet raktak a középkonzolon, azaz immár funkciók szerint rendezték csoportba a kapcsolókat, új a műszeregység, amelynek közepén egy 4,2 colos képátlójú monitor helyezkedik el. Új színű kárpitokat lehet kérni, van, hogy fekete tetőkárpittal. Itt debütál a Toyota Safety Sense biztonsági segéd-csomag P elnevezésű csúcsváltozata, amely gyalogosfelismerő funkcióval is rendelkezik a Toyota Safety Sense C elnevezésű, például a felfrissített Aurisban és Avensisben használt csomaghoz képest. A körkamera rendszer padló alá betekintést engedő funkcióval is rendelkezik.

Az automatikus váltó immár nyolcfokozatú, a motorok lényegében változatlanok, a 4,6 literes V8-as 318 LE/460 Nm, az 5,7 literes V8-as 381 LE/543 Nm  teljesítményű, a 4,5 literes V8-as turbódízel új befecskendezőket és vezérlőprogramot kapott, aminek köszönhetően teljesítménye 265-ról 272 lóerőre emelkedett, a maximális nyomaték változatlanul 650 Nm, de ennek ellenére nem tudja az Euro 6-os károsanyag-kibocsájtási előírásokat, ami azt is jelenti, hogy nem fogják forgalmazni az Európai Unió területén – egyes piacokon választható volt a kisebbik benzines V8-as, de olyan minimális darabszámban értékesítették, hogy azt se tartják meg a kínálatban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!