Már az új Sensual Tech névre hallgató márkaarculatot viseli magán a Renault Megane E-Tech Electric villanymotoros szabadidő-autó, amelyet a konszern CMF-EV alapjára építettek fel – épp csak nem vitték túlzásba a dolgot. A karosszéria hossza 4,21 méter, amivel még a gyár által a kis SUV-k közé tartozó Capturtől is elmarad, ellenben a 2,7 méteres tengelytávolság nagyobb a belső égésű motorral szerelt Megane-nál. A sarkokba kitolt hatalmas átmérőjű kerekek miatt látszik egy kicsit nagyobbnak az autó – alapáron 18, felár ellenében 20 colos felniket adnak.

A karosszéria minden esetben kétszínű, hiszen az alsó rész mindig fekete, felszereltségtől függően a kocsi orrán lehet arany színű betét is, elöl hátul látványosak a LED-es lámpák, hátul például az egymás mögötti prizmákon keresztben futnak a fénycsíkok, ami világításkor 3D-s hatást kelt. Az adaptív LED-es fényszórók (ez minden bizonnyal extra lesz) automatikusan a környezethez igazítják a bevilágított terület nagyságát és a fény intenzitását (városban széles, országúton hosszú fénycsóva) anélkül, hogy elvakítanák a szembe jövőket. Közeledésre automatikusan előbukkannak a kilincsek, a beszálláskor hanggal és fényjátékkal üdvözli az utasokat az autó.

A rövid karosszériában az ötajtós Megane-nál tágasabb utasteret alakítottak ki azáltal, hogy egyrészt hosszabb a tengelytávolság, másrészt csökkenteni tudták a technikának fenntartott teret az orrban. Sok újrahasznosított anyagot használnak, a csúcsfelszereltséghez jár a TEP fantázianevű műbőr, középső szinten Alcantarát adnak, alapesetben szövet borítja az üléseket. A Renault-kínálatban újdonságnak számít, hogy teljesen fekete a belső tér, nem is készítettek világosszürke hangulatot. A műszerfal meghatározó eleme a digitális megjelenítés, a kormány mögé alapáron 9, extraként 12,3 colos képátlójú monitor kerül, a középső érintőképernyő minden esetben élére állított, 12 colos képátlójú darab. Az OpenR Link operációs rendszer Android alapú, telefontükrözés nélkül Google szolgáltatásokat nyújt.

A piacon elérhető legvékonyabb akkumulátort kapja a Renault Megane E-Tech Electric, az 1,96 méter hosszú és 1,45 méter széles telep mindössze 11 cm vastag, a tömege 395 kg, az energiasűrűséget 20%-kal növelték a Zoe-hoz képest. A 40 kWh kapacitású változattal akár 300 km lehet a WLTP hatótávolság, a nagyobb 60 kWh kapacitásnál ez elérheti a 470 km-t; csak a nagyobb telephez jár a 130 kW teljesítményű villámtöltés lehetősége, a fedélzeti töltő 7 vagy 22 kW teljesítményű lehet. Kétféle hajtómotort kínálnak, 130 LE/250 Nm vagy 218 LE/300 Nm teljesítménnyel. A magánügyfeleknek szánt változatnál a kis akkuhoz a gyengébb motor, a nagy akkuhoz az erősebb motor jár, míg a flottaügyfelek (személyszállítás) számára a nagyobb akkumulátort adják a gyengébb motorral.