2002-ben rendezték meg az első Traktormajálist Bokorban, a rendezvény sokáig ingyenes volt, az utolsó, 2010-es összejövetelkor azonban már 200 Ft-os belépődíjat kellett szedni, mert a pályázati támogatások megszűntek, és valahonnan pénzt kellett szerezni.

Ezt követően a szervezők úgy döntöttek, nem érdemes tovább folytatni a dolgot. Csikós Zsolt írt erről egy cikket, amely felkeltette a mezőgazdasági és építőipari gépek területén dolgozó Axiál Kft. figyelmét, akik ezt követően megkeresték a Traktormajális szervezőit, és anyagi támogatásukról biztosították a rendezvényt. Ezen kívül tapasztalataikat is felajánlották, hiszen a cég már évek óta szervez szakmai napokat.

A 2012. május 19-én megrendezésre kerülő VIII. Axiál Traktormajálison a belépés ingyenes lesz, a parkolásért kell majd 500 forintot fizetni. A figyelemfelkeltő cikk írásáért, és így a rendezvény megmeneküléséért felelős újságíró nevét a rendezvénynek helyet adó, mostanáig névtelen területet innentől kezdve Csikós dombnak hívják.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!