Nemrég jelentette be a Honda, hogy az európai HR-V nemsokára akkumulátoros-elektromos változatban is megvásárolható lesz, és akkor azt is elárulták, hogy egy újabb, a kompakt kategóriába tartozó szabadidő-autót is piacra dobnak. Ez az autó pedig nem más, mint a HR-V – egészen pontosan nem az európai/globális modell, hanem az a típus, amelyet ezen a néven mutattak be az észak-amerikai piac számára.

Nem egyszerűen csak az orr és a far megjelenését rajzolták át, de az egyelőre pár szavas sajtóközleményből az is kiderül, hogy ez a HR-V már a Civic műszaki alapját használja, míg az európai HR-V a Jazz padlólemezére épül; alapvetően ugyanarról az elrendezésről – benzintank az első ülések alatt, mágikus hátsó ülés – van szó, épp csak a méretek nagyobbak, illetve amíg az európai modell torziós hátsó hidat használ, addig az észak-amerikai változat többlengőkaros, független hátsó felfüggesztést kap. Persze könnyen lehet, hogy nem az észak-amerikai Honda HR-V jön majd Európába más néven, hanem egy kicsit módosítanak még a külsején.