Nemrég vezették be a piacra a HR-V szabadidő-autó öntöltő hibrid változatát, ősszel az új, szintén öntöltő hibrid hajtással szerelt Civic-et üdvözölhetjük majd, jövőre pedig három újdonsággal is szolgál majd a Honda. Ezek közül az elsőt már most megismerhetjük az e:Ny1 tanulmány képében, ez az autó nem más, mint a HR-V akkumulátoros-elektromos változata egyedi első lökhárítóval. Emellett egy teljesen új, öntöltő hibrid hajtással szerelt kompakt szabadidő-autót is piacra dobnak, és az év végén megérkezik a CR-V új generációja, első körben öntöltő hibridként, 2024-től pedig hálózatról tölthető hibridként.

Tom Gardner, a Honda Motor Europe alelnöke elmondta: „Az Electirc Vision beteljesülése jelentős pillanat a Honda számára Európában. Ennek ellenére nem ülhetünk a babérjainkon. Átfogó tervünk van kínálatunk bővítésére, melynek legfőbb motívuma, hogy rendkívül fejlett akkumulátoros, illetve hibrid modellekkel szolgáljuk ki vásárlóinkat a roppant népszerű kis- és középkategóriában. Az új modellekről 2023-ban hullhat le a lepel, s miként az a Honda következő generációs elektromos járműveiről általánosságban is elmondható, teljesítmény, kényelem, vezetési élmény és használhatóság terén egyaránt a legmagasabb színvonalat képviselik majd.”