A Ford még 2019-ben megpróbált az indiai Mahindrával közös vállalatot létrehozni, majd amikor azt nem sikerült tető alá hozni, 2021 szeptemberében úgy döntött, hogy inkább kivonul az országból, ahol az utóbbi évtizedben nem sikerült elérnie a nyereséges működést. Még zajlik a folyamat, azaz csak az egyik gyárat zárták már be, Chennaiban egészen 2022 második negyedévéig folyik még a termelés, azonban a legújabb hírek szerint a Ford visszakozik és mégis marad Indiában.
Mindez a nemrég életre hívott „Make in India” nevű programnak köszönhető, amelynek keretében az indiai kormányzat az elektromos és tüzelőanyagcellás járművek gyártóinak eszközölt befektetéseinek 18%-át vissza nem térítendő támogatással fedezi, és ez pedig már akkora összeg, amely miatt újrakalkulálja a Ford a lehetőségeit. Új autó- és akkumulátor-gyárak helyett a meglévő indiai üzemeit továbbfejlesztve a Ford versenyképes áron tudna villanyautókat gyártani a helyi- -és a világpiacra, persze utóbbin lenne a fő hangsúly, akár a termelés több mint 90%-át is exportálnák Indiából.