Dél-Koreában március 5-től már rendelhető a következő generációs Hyundai Sonata, és ebben csak annyi az érdekes, hogy még be se mutatták az autót – hivatalosan csak két rajzot közöltek az újdonságról.

A kémfotó szerint nem lesz alapfelszerelés a központi érintőképernyő A kémfotó szerint nem lesz alapfelszerelés a központi érintőképernyő

Annyi jól kivehető, hogy már a folyékony szobrászat formavilág továbbfejlesztett, a jelenleginél határozottabb vonalvezetését alkalmazzák az újdonságnál, kívül és belül egyaránt. És pontosan ez az, ami miatt az i40-es potenciális utódát is láthatjuk itt. A Genfi Autószalonon érkezett meg Európába a márka csúcsmodellje, a második generációs Genesis luxuslimuzin, amelyre erősen hasonlít az új Sonata – amely eddig is az i40-es padlólemez-társa volt.

Az új generációs középkategóriás autónak teljesen új alapot készítettek, a jelenlegi 21 százalék helyett immár 51 százalék a nagyszilárdságú acél részaránya, ennek köszönhetően 40 százalékkal javul a karosszéria csavarodási merevsége, miközben csökken a tömege is. Pontos adatokkal majd az új Hyundai Sonata hivatalos leleplezésekor szolgálnak, amikor megismerhetjük majd az újdonság motorkínálatát is. A 2011-ben bemutatott i40-esnek még legalább egy éve hátravan a modellváltásig, arról nem is beszélve, hogy az európai piac igényeit szem előtt tartva kombit is készítenek. A Sonata prototípusait egyébként a Nürburgringen is végigkergették, ami arra utal, hogy az európai igényekhez illő felfüggesztést készítenek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!