Van tajga üzemmód, amikor nem autópályán hasít a busz, és lehasal, amikor a moszkvai sugárutakon krúzol

A moszkvai Just-Tuning nem válogatós a típusok tekintetében. Legyen japán vagy német, mind jöhet. Sőt, a kor sem számít, a W123-as Mercedestől a legújabb Audi R8-asig bármit munkába vesznek, még a Szovjetunió időszakából származó autókat is átalakítják. Mégsem egy sorozatátépítő üzem, hanem a tulajdonosok kopogtatnak be, és mondják el, mit szeretnének, így minden tuning testre szabott. A közelmúltban három Volkswagen Multivant is átalakítottak: az egyiknél a teljes karosszériát hangszigetelték, mert ez volt a tulaj kívánsága, a másiknál a komfortra hajtottak rá, a harmadiknál pedig a multifunkciós használhatóság volt a lényeg – cikkünk ez utóbbit mutatja be.

A fóliázás folyamatban. Megváltoztatta az autó karakterét

Amikor az autó begurult a moszkvai műhelybe, már átesett egy-két beavatkozáson. Például felszereltek rá hátsó légterelőt, de a Just-Tuning szakemberei szerint gyalázatos minőségben, úgyhogy leszedték, újrafényezték, és normálisan felrakták. Volt rá idő, mert komoly dolgot kért a kocsi tulaja. Légrugózást kívánt az autójába, mert bizony az utak ott sem mindig simák, és ha menni kell, akkor menni kell. Így nekiálltak szétbontani a futóművet és elhelyezni a légrugózás részegységeit. Természetesen mindent rejtve kellett megoldani, hogy az utastérben csak a rugózás kezelőpanelje utaljon a változásra. A konzolt egyébként a két első ülés közé integrálták, így a sofőr kényelmesen tudja módosítani a Multivan hasmagasságát. A tuningcég a holland VB-Air részegységeit választotta az autóhoz. Beépítették az új rugóstagokat és bevezetékezték a rendszert. A légtartályt a hátsó tengely elé, a padlólemezhez kívülről rögzítették, így nem vesz el hasznos helyet semmitől, a kompresszort is rejtetten és hangszigetelve szerelték be. S ha már szétdöntötték a futóművet, négydugattyús Brembo fékeket is felszereltek a gyárinál nagyobb átmérőjű, hornyolt féktárcsákkal.

Meglepetés a gumisoknak a Multivan nagy fékje. Nem hétköznapi látvány ezen a típuson

Kívülről is változtattak az autó megjelenésén. A gyári VW California stílusában varázsolták kétszínűvé a karosszériát. Az övvonaltól felfelé metálszürke Oracal fóliát vittek fel, így könnyedebb megjelenésű lett az autó. Elöl kapott a lökhárító egy szoknyát, a farképet pedig az újratelepített kis felső szárnyon kívül egy diffúzoros ABT lökhárítóval változtatták meg. Emiatt alakítottak is a kipufogórendszeren, 2×2-es csővéget szereltek fel a lökhárító két szélén kivezetve.

Az első lökhárító alá is koptatót szereltek, természetesen színre fújva

Persze a kocsi nem mehetett el anélkül, hogy a motorjához nem nyúlnak hozzá. Kapott egy alapszintű chiptuningot, valamint ráfrissítettek a DSG-váltó vezérlésére, hogy gyorsabbak legyenek a kapcsolások.

A kétszínűség hátul is látványos, csakúgy, mint az új lökhárító a kipufogóvégekkel