A Párizsi Autószalonon leplezi majd le a Suzuki teljes egészében a legújabb szabadidő-autóját, amelynek sorozatgyártása majd 2015 elején indul meg Esztergomban. Közreadták már az első teljes képet az újdonságról, amelynek végre tudjuk a nevét is: visszatér a Vitara.

Technikai részleteket majd csak a világpremier alkalmából tudhatunk meg az újdonságról, de nem hibázunk nagyot, ha azt mondjuk: a csúcsváltozatokba az SX4 S-Crossból ismert motorok és összkerékhajtás kerül, de mivel a Vitarát az alá pozicionálják, valószínűleg lesz kisebb motorral szerelt alapmodell is.

Valószínűleg a Párizsi Autószalonon ismerhetjük majd meg a Mercedes két újdonságát. A B-osztály egyterűnél a modellfrissítés keretében átrajzolják az első lökhárítót, és immár – egyes piacokon – az árlistába kerül majd az akkumulátoros-elektromos E-Cell változat, amelyet nagy valószínűséggel nem nálunk, hanem Raststattban készítenek majd. A kecskeméti gyár másik modelljének egy új befejezés lesz a nagy újdonsága, immár Magyarországon is futnak az álcázott puttonnyal rendelkező CLA Shooting Brake prototípusok. Ugyanazok a motorok lesznek ehhez is választhatóak, mint a négyajtós kupénál, a 360 lóerős CLA 45 AMG Shooting Brake a legerősebb kompakt kombi lesz.

Fotó: Varga Róbert Fotó: Varga Róbert

Az Audi is hasonlóan izgalmas modellel készül a jövő évre, az eddigieknek megfelelően a harmadik TT-generációból is elkészítik a vászontetős roadstert. Mivel ennek csak jövő tavasszal indul a szezonja, ezt várhatóan nem ismerjük meg az idén, bár lehet, hogy a decemberi Los Angelesi Autószalonon már ki lesz állítva.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!