Nagy-Britanniában készült az alábbi felvétel, a londoni Waltham Forest kerület önkormányzatának megbízásából dolgozó, a parkolóhelyeket felügyelő vállalkozás épp azon volt, hogy elszállítsa a tilosban leparkolt Vauxhall Astrát, amikor annak sofőrje visszaért autójához. Természetesen szerette volna visszakapni autóját, de a parkolócég emberei hajthatatlanok voltak, mondván ha már felpakolták az autót, akkor el is szállítják azt, nem kaphatja vissza ott a helyszínen. Az ismeretlen főhős ekkor leszedte a kerekekről a bilincseket, amelynek segítségével a daru felemelte a kocsiját, majd beült, és lehajtott a mintegy 1 méteres magasságban található platóról.

Nagyot koppan az aszfalton az Astra, de szemmel láthatóan különösebb kár nélkül megúszta az ugratást. A felvétel azzal ér véget, hogy eltolat a sofőr. A már korábban riadóztatott rendőrök csak az után értek a helyszínre, hogy a vétkes autó távozott, és megítélésük szerint nem rendőrségi ügyről, hanem egyszerű civil jogvitáról van szó. Azaz ha a parkolási társaság bármit akar, akkor tegyen feljelentést, és majd bíróságon rendeződik az ügy. Megnehezíti a rendfenntartással megbízott magáncég dolgát, hogy az Astra tulajdonosa már eladta az autót, csak épp az új tulaj még nem regisztrálta azt a nevére.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!