Fénnyel ma már sok mindent tud gyógyítani az orvostudomány, ősrégi viszont a felismerés, hogy a fény, a világosság jó hatással van testre-lélekre, míg a sötétség depresszióssá tesz, árt, sőt öl. Valaha ablaktalan tömlöcben gyötörték a rabokat, Skandináviában a sötét téli hónapok alatt megugrik a bűncselekmények és az öngyilkosságok száma, és csak erőnek erejével lehet visszaszorítani az alkoholizmust. Szabadidőnket töltsük vízparton vagy sípályán, a Napot, a fényt keressük. Az autózásra alkalmazva e gondolatokat: míg régebben csak a gépkocsi aktív és passzív biztonságával törődtek, mára előtérbe került a kondicionális biztonság, a járműnek az a képessége, hogy biztonságos közlekedésre alkalmas testi-lelki állapotban tartsa a vezetőt. A derűs kedélyállapotú ember jobb sofőr! A vezetőjét fényben fürösztő autó pedig jobb autó. Ezek szerint az üvegtetős Peugeot 407 SW nagyon jó autó. Az elméletet megerősíti a tapasztalat: borongós novemberi időben kimondottan jól esett az illetékes forgógombbal hátraküldeni a több fokozatban állítható árnyékolót, hogy jöjjön csak be az a kevés fény, ami odakint világlik! Ehhez járul, hogy míg a többi autóban gyakorta bosszant, hogy nem látok ki felfelé (jelzőlámpa, táj, épületek stb.), ez nem korlátoz, hanem inkább összekapcsol a külvilággal, miközben kizárja annak kellemetlen hatásait.

Szelíd reakciók

Üvegautónkat a csúcshajtóművel látták el: V6-os, háromliteres motor, 211 lóerő, manuálisan is kapcsolható hatfokozatú, automata sebességváltó. Adatai szerint tízen belül gyorsul százra és kétszáz felett megy. Ennek alapján sokat várunk tőle, de a szubjektív hatás eléggé mérsékelt. Gázadásra határozottan felzúg ugyan a motor, de erőkitörését olyan elsimítva, megszelídítve viszi át a kerekekre a nyomatékváltó, hogy kisebbnek érezzük a teljesítményt a valóságosnál. Kisvártatva persze nagyon gyorsan megy a kocsi, de közben mintha elmaradt volna a gyorsulásélmény. Némileg változik a helyzet, ha megnyomjuk a Sport gombot, de akkor is meglehetősen visszafogottak a reakciók. Ez a motor-

erőátvitel kombináció jól illik az autó kifinomult, komfortos jellegéhez, de sportos beállítottságú embernek nem való. Olyannak sem, akit különösebben izgat a fogyasztás. Egy közel tízmilliós kocsi vásárlóját tán nem vágja földhöz a benzinszámla, ám az ilyen kulturált jármű tulajdonosáról feltételezhető környezettudatos lelkiismeretet már piszkálhatja a száz kilométerenként elnyelt bő 13 liter, és az sem mindegy, milyen sűrűn kell megszakítani az utat egy-egy tankolással.

Praktikus szempontok

A mindennapi használat szempontjából a jó tulajdonságok dominálnak. Tágas az autó, nem csak az üvegtető miatt jó benne a térérzet. Csomagtere hatalmas, az ügyesen előrehajtható hátsó ülőlapok és támlák jóvoltából könnyen átrendezhető. Alatta rendes méretű pótkereket találunk. A hátfalajtó üvege külön is nyílik, ami sokszor nagy előny. Nincs hiány egyéb rakodási lehetőségekben sem. A mutatós, „Ferrari-hatású” orrkiképzésnek nagy hátránya, hogy túl alacsony a kötény, könnyen beleakad például a parkolás céljából lejtőssé tett járdaszélbe. Az otthagyott kocsiban keletkező károk valószínűségét csökkenti viszont, hogy a központi zár behajtja, illetve nyitáskor kihajtja a

külső tükröket. Tetszett a nagy, színes monitor, de nem tetszettek a fehér számlapos műszerek. Mindig rosszabbul olvashatók le a feketénél, félhomályban meg sehogy. Minek ezt a „sportosnak” hitt ostobaságot erőltetni egy korántsem sportos (noha Sportline nevet viselő) kocsiban? Azzal fejezném be a morgolódást, hogy az audioberendezés, illetve a sebességrögzítő kezelőszatellitjét takart, láthatatlan helyzetben építették be a volán alá. A gombok funkcióját jobb az első elindulás előtt, álló helyzetben megtanulni. Mégis, túlsúlyban vannak a pozitívumok, például a nagyszerűen rugózó, agilisan viselkedő, stabil futómű, a különösen így ősszel nagyra értékelt esőérzékelős, pillangókaros, gumilapátos ablaktörlő kiváló működése (nagyon jó a hátsó ablaktörlő is), a kiváló hatású fényszóró és ködlámpa, valamint az általános komfort és kellem, amely messze kiemeli az átlagból ezt az attraktív autót.