A Lada nagy túlélője a Niva terepjáró, amelynek hamarosan leváltják a Chevrolet-val közösen készített Niva II névre hallgató utódát is, miközben az eredetit tovább készítik – a legújabb hírek szerint egészen 2021-ig.

Ehhez persze nem elég a folyamatos típusfejlesztés, hamarosan egy újabb komoly modellfrissítés várható, amelyhez hasonlót legutóbb a kilencvenes évek közepén kapott az autó. Akkor leginkább a karosszériát módosították, akkor kapta a nagy méretű csomagtérfedelet, most pedig a technikához nyúlnak.

Persze épp csak a legszükségesebb mértékben, hiszen az összkerékhajtás változatlansága garantálja az olcsó gyártási költségeket. A legnagyobb újdonság, hogy mivel leállnak a jelenleg használt 1,7 literes motor gyártásával, új erőforrást kap az autó, mégpedig a Lada 1,6 literes 16 szelepes négyhengeresét, amit módosítanak a terepjáró kedvéért (például extrém dőlésnél is legyen megfelelő kenés). A használatot nagyban megkönnyíti majd, hogy végre elektromosan lesz kapcsolható a differenciálzár, a felező továbbra is karral lesz működtethető. Nem csak a vezető, de az összes utas kényelmét szolgálja majd a tűzfalon és kardánalagúton elhelyezett extra hangszigetelés, aminek köszönhetően sokkal csendesebb lesz majd a Lada Niva.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!