Január 15-én lesz száz éves a Aston Martin autógyár, de már most elkezdik a felkészülést az ünneplésre, amely a jövő év során folyamatosan rengeteg saját szervezésű programot és egyéb megjelenést tartalmaz majd.

Addig is megszerezték a legöregebb, még létező Aston Martint, egy A3-as típust, amelyet a legújabb modellel, egy Vanquish-sel állítottak párba a Henniker Mews épületénél, ami a márka első otthona volt.

Január 15-én Londonban rendeznek egy rendhagyó estet, ahol Sir John Standing színész mondja el Lionel Martin naplója szerint a gyár történetének korai szakaszát. Július 15-21 között rendezik meg a születésnapi hetet, amelynek keretében megnyitják a Gaydonban található gyárat a rajongók előtt, rendeznek egy James Bond túrát a brit forgatási helyszínek meglátogatásával, és az egészet egy szépségverseny zárja majd Londonban. Itt száz különleges autót állítanak ki, és legalább 1000 „hétköznapi” Aston Martin lesz jelen, ami az eddigi legnagyobb márkatalálkozó. Fennállásának első kilencven éve alatt 15 000 autót gyártottak a britek, az utóbbi tíz évben ehhez még húszezer jött hozzá.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért