Könnyen lehet, hogy késni fog a Honda NSX szuperautó második generációjának bemutatása, hiszen váratlan probléma merült fel az egy benzin- és három elektromotorral szerelt kábeles hibriddel kapcsolatban. A Nürburgringen köröző egyik prototípus teljesen kiégett.

Noha minden bizonnyal több autóval is rendelkeznek a fejlesztőmérnökök, most egy ideig egészen biztosan nem futnak majd az azok, pláne nem teljes gázzal. Érdekes, hogy már vagy egy hete tesztelik a prototípusokat a Nürburgringen, de csak most jött elő a probléma.

A sofőr még biztonságosan meg tudta állítani az autót a zöldsávon, ő és utasa is időben ki tudott szállni, senki nem sérült meg. Azonban mire a helyszínre ért a mentőegység, már hatalmas lángokkal égett az NSX – ennyi benzin nincs egy motorban normál üzemi körülmények között, mintha a benzinpumpa táplálta volna a lángokat -, az oltás befejeztével csak egy füstölgő kupac maradt a pálya szélén. Az is kiderült, hogy a térváz alumínium, a karosszéria meg műanyag, hiszen teljesen elolvadt az autó hátsó része.

Szóval a tesztelés elérte a célját, sikerült még bőven a sorozatgyártás előtt találni egy olyan problémát, amely később alaposan megkeserítette volna a tulajdonosok életét. Bár a Ferrari lett volna ennyire alapos a 458 Italia fejlesztése során…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!