Per pillanat a horvát Rimac Automobili rendelkezik a legnagyobb teljesítménysűrűségű és -leadású elektromos hajtásokkal, a mindössze 9 évvel ezelőtt alapított vállalkozás mintegy 20 autós céggel áll szerződéses kapcsolatban. Egyik legnagyobb részvényese a Porsche, amely először 10%-os tulajdonrészt vásárolt, majd ezt még 5,5%-kal megtoldotta. Azonban a Car magazin értesülése szerint ennél is többre vágyik a Volkswagen konszern, egészen pontosan 49%-os részvénycsomagra. Ráadásul az értesülés szerint nem pénzzel fizetnének a még hiányzó 33,5%-ért, hanem a Bugatti autómárkát adnák oda érte.
Lehet, hogy az utóbbi két évben nyereségesen működött a luxusmárka, és hogy a járványhelyzet ellenére növelni tudták az eladásokat, de a projekt egészét nézve így is bőven ráfizetéses a Bugatti, ami ráadásul nem is nagyon illik a konszern portfóliójába. Azonkívül radikális váltásra lenne szükség, mert a villanymotoros szuperautók nemcsak megérkeztek a W16-os biturbóval szerelt szuperautó nyakára, de bizony le is hajrázták azt. Azonban a Rimac Automobilinek megvan a tudása ahhoz, hogy ezen változtasson…
A Car magazin szerint már letárgyalták az üzletet, amely már csak a VW konszern igazgatótanácsának jóváhagyására vár, mind a Bugatti, mind a Rimac „nem kommentálta” a hírt; már az is sokat elmond a helyzetről, hogy nem cáfolták azt.