Majd egy évvel azt követően, hogy a Fordnak növelnie kellett néhány autójának szabványos fogyasztási adatát, most megint ezt teszi. Mondani se kell, hogy újfent „véletlenül” az autógyárnak kedvezett a hiba, azaz kisebb szabványos fogyasztást mértek, mint amit kellett volna.

Tavaly nyáron az jelentette a problémát, hogy túlságosan is lazán értelmezték az azonos hajtáslánccal szerelt, azonos kategóriába tartozó autó fogalmát, most egyszerűen rosszul mértek. A tavalyi botrányban érintett C-Max hibrid (normál és konnektoros) mellett a Fusion hibrid (normál és konnektoros), az utóbbival lényegében azonos Lincoln MKZ hibrid, valamint a Fiesta 1.0 EcoBoost és 1,6 literes szívómotorral szerelt példányai kaptak a Ford mérnökeinek jóvoltából hamis, a valóságosnál alacsonyabb szabványos fogyasztási értéket.

Immár nyugodtan írhatjuk, hogy ahogy az lenni szokott, a Ford egyszeri pénzfizetéssel próbálja kárpótolni az ügyfeleket, bár kérdés, utóbbiak közül hányan lettek volna ügyfelek, ha az eredetileg reklámozott 5,0 l/100 km-es átlag helyett tudják a valódi, 5,9 l/100 km-es fogyasztási adatot a C-Max Hybrid esetén – ez 18 !!! százalékos eltérés. Mintegy 200 000 autótulajdonos érintett jelen esetben, a Ford 125-1050 dollár közötti összeget fizet autótól/vásárlási formától (készpénz vagy részlet) függően.

A Ford C-Max Hybrid fogyasztása

kombinált/város/országút miles/gallon (l/100 km) Eredeti 47/47/47 (5,0/5,0/5,0) Javított 43/45/40 (5,5/5,2/5,9) Újra javított 40/42/37 (5,9/5,6/6,4)

Jelen esetben a Ford a tavalyi botrányt elrendelt belső ellenőrzése hozta elő a problémát, ami abból következik, hogy nem pontosan a szabványban meghatározott terheléssel használták a járműveket a mérés során és a szélcsatornában mért értékeket is rosszul számolták el a végleges, szabványos fogyasztást meghatározó képletben. Jelen esetben kifejezetten az Egyesült Államokban előírt szabványos fogyasztás mérésével vannak problémák, európai autók egyelőre nem érintettek – igaz, nem is tudjuk, hogy a belső felülvizsgálatot kiterjesztették-e az itteni típusokra.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!