Rendhagyó „erkélyjelenetnek” lehetnek mostanában szemtanúi a kecskemétiek. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Batthyány utcai épületének egyes kapuja fölött lévő erkélyén traffipax méri a kiskörúton haladó járművek sebességét. Az új módszernek a szupertraffipaxok, hivatalos nevükön Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pontok március végi hadrendbe állítása nyitott teret. A készülékek nem igényelnek rendőri jelenlétet, önjáróan működnek, irányba állítva megkeresik a jármű rendszámát, majd automata módon továbbítják az adatokat a központi rendszerbe. Az erkélyről az egész Dobó körút jól belátható.

Az új jelenségről a Facebookon felháborodva számoltak be azok, akik kiszúrták a rendőrség épületén az egyébként nem rejtegetett készüléket. A rendőrök olyannyira nem titkolják az új, és az eddigi tapasztalatok alapján hatékonynak mutatkozó módszerüket, hogy első kérésre mi is engedélyt kaptunk az erkélyen való fotózásra. A rendőrök célja ugyanis nem a bírságolás – a közhiedelemmel ellentétben a rendőrség egy fillért sem lát a büntetésekből befolyt összegből –, hanem a baleset-megelőzés, emellett jelen esetben a körúton lakók „pihenésének és nyugalmának biztosítása”.

Kecskeméten évek óta visszatérő probléma, hogy főleg hétvégenként, éjszaka gyorsulási versenyeket rendez néhány autós a kiskörúton. Az eszement száguldozás azon túl, hogy rendkívül veszélyes, még idegtépően hangos is – legalább is erről számolnak be időről időre olvasóink. A rendőröknek a szupertraffipaxokkal új lehetőség került a kezükbe a versenyek felszámolására. A készülékek éjszaka is jól látnak mindent, rendőr sem kell melléjük – a főkapitányság épületéről még el sem lophatják a berendezést – így a rendőrök a város más pontjain tudnak szolgálatot teljesíteni.

Hétközben, nappal többnyire betartják a sebességhatárt az autósok, hétvégente éjjel viszont páran száguldoznak a kiskörúton Hétközben, nappal többnyire betartják a sebességhatárt az autósok, hétvégente éjjel viszont páran száguldoznak a kiskörúton

Az április elejétől a traffipaxokat „eseti jelleggel” főként a délutáni, esti órákban, illetve hétvégenként vetik be ezen a helyszínen. A háromlábú persze nincs bebetonozva az erkélyen, ha a rendőrök indokoltnak tartják, a kiskörút más pontjaira is áthelyezhetik. A körúti sebességmérés létjogosultságát jól mutatja, hogy az elmúlt hetekben több gyorshajtót is bemértek ott a rendőrök, volt olyan autós, akit 100 km/h feletti sebességgel fotózott le a rendőrség erkélyén elhelyezett traffipax. A 100 ezer forint körüli bírság valószínűleg kedvét szegi majd a körúti száguldozónak.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!