A gyermekeket érintő közlekedési balesetek legnagyobb része a felnőttek figyelmetlenségéből, hanyagságából és felelősségérzetük hiányából fakad. Mindezek olyan emberi tényezők, amelyek bár könnyen felszámolhatók lennének, a legtöbben mégsem tesznek ellenük semmit.

A Renault ezt a tényt figyelembe véve úgy döntött, hogy „Játssz, hogy látszódj!” néven láthatósági kampányt hoz létre annak érdekében, hogy elősegítse a gyermekek biztonságos közlekedését, és felhívja a forgalomban résztvevő autósok figyelmét a téma fontosságára.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy bár vállalatunk rendelkezik a legbiztonságosabb modellkínálattal a piacon, ennél több kell ahhoz, hogy a közlekedés biztonságossá váljon” – jelentette ki Serge Yoccoz, a Renault Hungária vezérigazgatója a kampány sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett Magyar Bálint oktatási miniszter, Gábor Edina helyettes államtitkár (GYISM), Dr. Hatala József, az ORFK-OBB elnöke és Dr. Steiner Pál polgármester (V. kerület) is.

A kezdeményezésnek köszönhetően az ország valamennyi, idén első osztályba lépő kisiskolása – hozzávetőleg 105 ezer fő – fényvisszaverő karszalagot kap ajándékba azért, hogy az a karon, a lábon vagy akár a hátitáskán viselve sötétben és rossz látási viszonyok között is könnyen és jól láthatóvá tegye őket.

A gyermekek helyzete a közlekedésben

A közlekedés legveszélyeztetettebb résztvevői a védtelen, veszélyérzettel még csak alig rendelkező kisgyermekek. A hazánkra jellemző legtöbbször alacsony színvonalú közlekedési morált mi sem bizonyítja jobban, minthogy évente közel két és félezer 14 év alatti gyermek sérül meg – legtöbbjük gyalogosként vagy kerékpárosként –, vagy veszíti életét közúti baleset következtében. A gyalogosként megsérült vagy meghalt közlekedők 18%-a kisiskolás korú, hiszen számukra a legkisebb ütközés is súlyos, akár halálos kimenetelű lehet. „Kisgyermeket nevelő szülőként is biztos vagyok abban, hogy csak a társadalom minden szereplőjének a közös figyelme, odafigyelése lehet eredményes abban, hogy a kisgyermekek a mindennapos közlekedésben balesetek nélkül, biztonságosan közlekedjenek. Sajnos, nagy számban történnek olyan balesetek, amelyeknek a késői reagálás az oka, gyakran a nem kellő láthatóság. Az iskolák környékén, illetve az utakon közlekedő kisdiákok biztonságának védelme érdekében példaértékű az a kampány, amely most elindul, hiszen a gazdasági szereplők által tett kezdeményezés nyert támogatást a közigazgatás részéről, úgy, hogy mindehhez a szakmai együttműködők széles csoportja kapcsolódik. Ez a kezdeményezés is esélyt teremt, esélyt a gyermekeknek a közlekedésben történő biztonságos részvételre, és arra, hogy minden szülő nyugodtabban engedje gyermekét közlekedni, hiszen a karszalag biztonságnövelő eszköz, de játék is egyúttal. Őszintén remélem, hogy a karszalagok használata csökkenti a baleseteket és ezáltal is hozzájárulhatunk a társadalom – benne kiemelten a szülők és gyermekek – biztonságérzetének a növeléséhez!” – mondta Magyar Bálint oktatási miniszter.