Mivel a Seat Leon aktuális generációja hatalmas siker, a gyár úgy látta jónak, hogy a modellfrissítés során csak óvatosan nyúl a megjelenéshez. Teljesen új például a kocsi orra, ahol a lökhárítót, a hűtőrácsot és a teljesen LED-es fényszórót is lecserélték, mégis alig látni változást. Erősebb vonalakról beszélnek, a hűtőrácsnál számszerűsíteni lehet a változást: 40 mm-rel lett szélesebb, és persze sokkal több a króm is. Új a feláras, teljesen LED-es fényszóró, a teljesen LED-es hátsó lámpa, az irányjelzők és ködlámpák is LED-es technológiára váltottak.
leon2
Javított zajszigetelésnek örülhetnek az utasok, a LED-es hangulatvilágításnak immár nem csak a színe, de a fényereje is állítható, az új, 8 colos képátlójú érintőképernyős fejegységnél jelentősen csökken a középkonzolon elhelyezett kapcsolók száma. Átalakult a két első ülés közötti konzol is annak köszönhetően, hogy immár elektromos a rögzítőfék. Több segéddel rendelhető a felfrissített Leon, például torlódássegéd is elérhető, ami 60 km/h-s tempóig szabályozza a sebességet és tartja a sávot – beleértve a megállást és újraindulást is. A koccanásgátló gyalogosfelismerővel bővült, a parkolósegéd párhuzamos és merőleges manővert is el tud végezni. Az FR-rel egy árban adott Xcellence felszereltséget vezetnek be, ami nem a sportos megjelenésre, hanem a kényelemre és csúcstechnikára koncentrál.
leon3
A motorkínálatban egyelőre nincs jelentős újdonság, az 1,6-os dízel 5 lóerővel lesz erősebb, a 2,0 literes TDI összkerékhajtású változatát pedig 6- helyett az új 7 fokozatú DSG váltóval adják felár ellenében. A felfrissített Cupra bejelentésére még várni kell egy keveset, így még nem mondhatjuk ki hivatalosan, hogy 300 lóerőt tud a legerősebb Seat. Még az idén rendelhető lesz a felfrissített Leon, az első ügyfelek pedig 2017 elején ülhetnek majd bele autóikba.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!