Még 2010-ben kezdték meg szolgálatukat a német rendőrség kötelékében a WaWe10 (Wasser Werfer 10) elnevezésű páncélozott vízágyúk, amelyeket a mifelénk leginkább tűzoltó-felépítményeiről ismert Rosenbauer cég készített Mercedes alapra. Tömegoszlató eszközről lévén szó nem aprózták el a védelmet, a 33 tonnás saját tömegben még nincs benne a tíz köbméteres víztartály jelentette többletsúly. Kövek, Molotov-koktélok és sörösüvegek ellen hivatott védelmet nyújtani a páncélozás – jellemzően futballhuligánok elleni harcban vetik be ezeket a járműveket, de van, hogy éveken keresztül nincs rájuk szükség.

Ilyenkor jön az, hogy a rendőrség megpróbálja csodálatosan megszervezett zavargás leverésével emlékeztetni arra az embereket, hogy nekik milyen komoly arzenáljuk van, és hogy velük nem lehet viccelni. Azonban most pont e miatt lett nevetség tárgya a szervezet. A türingiai rendőrség a tavasz kezdetével látványos sajtóeseményt rendezett, amelynek a sztárja a vízágyú volt. A forgatókönyv szerint tojásokkal, teniszlabdákkal és félig megtöltött fél literes PET-palackokkal dobálták meg a hivatalból meghívott zavargók a járművet, amely aztán őket lelocsolva győzedelmeskedik.

Elméletben. A gyakorlatban a meglehetősen nevetséges támadóeszközök bizony legyőzték a páncélozott járművet, a szélvédőn több, teniszlabda-nagyságú folt jelent meg – minden bizonnyal a többrétegű üveg laminálásával van a probléma. A szakértők szerint a használhatóságot nem befolyásolja a sérülés, de még nem sikerült eldönteniük, muszáj-e kicserélni a 900 000 eurós, azaz 280 millió Ft-os költséggel beszerzett WaWe10-es (és a többi típusazonos jármű) szélvédőjét. Mindenesetre azért érdemes lenne alaposan átvizsgálni azt a páncélozást, ami még egy teniszlabdának se képes károsodás nélkül ellenállni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!