Amikor a Suzuki nem is olyan rég bejelentette, hogy kivonul az Egyesült Államok autópiacáról, akkor a japánok még azt mondták, hogy a kanadai jelenlétüket nem befolyásolja ez a döntés. Most, öt hónappal később mégis az a döntés született, hogy a 2014-es modellév kezdetével, tehát idén augusztusban Kanadában is leállnak az autóforgalmazással.

Senkit nem ért meglepetésként a döntés, hiszen Kanadában tavaly mindössze 5458 autót értékesített az 55 tagú kereskedőhálózat, és egyszerűen kevés ahhoz, hogy megérje az itteni előírásoknak megfelelő autót fejleszteni. A Suzuki harminc éve van jelen a kanadai piacon, 1989-ben volt a legjobb éve közel 15 000 autós értékesítéssel – ekkor kezdte meg a működését a Suzuki és a General Motors közös gyár Ingersoll-ban, Kanadában. A japánok 2009-ben hagytak fel az itteni gyártással, és még ebben az évben eladták a részesedésüket a GM-nek. A tavalyi 5458 autós értékesítést követően az idei első két hónapban harminc százalékos csökkenést mutattak az értékesítések, ami miatt meghozták az autóforgalmazás megszüntetését jelentő döntést a Suzukinál.

A cég egyébként továbbra is forgalmaz majd csónakmotorokat, motorkerékpárokat és ATV-ket Kanadában, a döntés a márkakereskedőkön kívül a központi irodában dolgozó, autóforgalmazással foglalkozó 6 főt érinti.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!