A virtuális fejlesztésre helyezik a hangsúlyt a jövőben

Egy évtizeddel ezelőtt alapították a General Motors Company-t, amely nem jogutóda a csődbe ment General Motors Corporation-nek, de annak eszközeit és üzletét vitte tovább. Most az új cég megpróbál előre menekülni, és radikális átszervezést jelentett be, miszerint 2019-ben hét gyárát bezárja és megszabadul alkalmazottainak 15%-ától – menedzsment-szinten 25%-os lesz a létszámleépítés. Idén már bejelentették a dél-koreai gyár bezárását és a vietnámi üzem eladását, ezen felül még két gyárukat fogják bezárni – ezeket nem nevezték meg. Észak-Amerikában öt üzemben állítják már jövőre le a termelést, a kanadai Oshawa Assembly autógyár mellett az Egyesült Államokban a Detroit-Hamtrack Assembly és a Lordstown Assembly autógyárak, illetve a Baltimore Operations és Warren Transmission Operations alkatrészgyárak húzzák le a rolót. A gyárbezárások során távozó kétkezi munkások mellett a menedzsment-szinten 25%-os leépítés lesz, összesen alkalmazottainak 15%-ától szabadul meg a cég.

A plug-in hibrid Chevrolet Volt jövő tavasszal búcsúzik – még jó, hogy az átszervezést az újenergiás autók miatt végzik

A GM azzal indokolja a lépést, hogy az újenergiás autók korára készülnek a karcsúbb szervezettel, amely gyorsabban tud majd reagálni a piaci változásokra. Ennek érdekében egyébként növelik a fejlesztési költségeiket az elektromos autók és az önvezető technológia terén, ezzel kapcsolatban megjegyzik azt is, hogy a világszerte található fejlesztőközpontok működését is észszerűsítik, és a jelenleginél nagyobb szerepet kap majd a virtuális tesztelés. A GM úgy számol, a következő évtized elején értékesítéseinek 75%-át már öt padlólemez adja majd.
A gyárbezárások és elbocsájtások 3-3,8 milliárd dollár egyszeri kiadást jelentenek majd, de 2020-tól már évi 6 milliárd dollár megtakarítást fialnak azáltal, hogy 4,5 milliárd dollárral csökkennek a kiadásai és 1,5 milliárd dollárral az üzemelési költségei.