Amikor az európai exportot elindították, még bő fél éves várakozási idő volt Japánban a típusra, azért is lehetett olyan nehezen autót kapni mifelénk. Aztán a fenyegető európai flottafogyasztási előírások miatt a Suzuki felfüggesztette a Jimny forgalmazását mifelénk, már nem vesznek fel megrendeléseket új példányokra, talán jövőre tér majd vissza az autó valamiféle lágy-hibrid rendszerrel – de egyelőre ez se biztos. Jelenleg csak a japán Kosai városában található üzemében gyártja az autót, és a koronavírus miatti leállás itt is hatással van a termelésre, jelenleg a keskeny Jimnyre 1 év 2 hónapot, a széles Jimny Sierra modellre (ez a globális modell) pedig 1 év 6 hónapot kell várni!

A Suzuki még az idén megkezdi a Jimny és annak új, ötajtós változatának sorozatgyártását Indiában, de az eredetileg tervezett májusi gyártásindítás elhalasztásra került a koronavírus járvány miatt. A cég egyébként azt tervezi, hogy az első hónapokban csak exportra termel majd a Hansalpur városában lévő gyár, tehermentesítve a japán üzemet, az indiai piaci bevezetésre csak novemberben akarnak sort keríteni. A Maruti fejlesztői egyébként katonai változatot is készítenek, amivel az indiai hadseregben jelenleg rendszersített Gipsy (Samurai) terepjárókat akarják kiváltani.