Húsz évvel a piacra dobása után válik igazából a márka belépőmodelljévé a Boxster (és a később hozzá társuló Cayman kupé) azzal, hogy végre négyhengeres boxermotort kap – az 1993-as tanulmányban is ilyen erőforrást képzeltek el a fejlesztők, de aztán az egyszerűség kedvéért hathengeres motorral valósították meg a szériaautót.

Természetesen turbófeltöltést is kapnak az új fejlesztésű erőforrások, az alapváltozatban 2,0 literes a lökettérfogat, a teljesítmény 300 LE/350+ Nm, az S-modellekben alkalmazott 2,5 literes blokk 350 LE/400+ Nm teljesítményű – pontos számokat csak a Detroiti Autószalonra időzített világpremier idején mondanak majd az új erőforrásokról, de azt már most hangsúlyozzák, hogy a laboratóriumi mérések szerint bő egy literrel csökken az átlagfogyasztás a hathengeres szívómotorokhoz képest.

Gyorsabb lett az autó (5,5 másodperces illetve 5 másodpercnél rövidebb 100-as sprint), így nagyobb teljesítményű lett a fékrendszer is, a kormány áttételét 10 százalékkal vették közvetlenebbre, azaz kevesebbet kell tekerni a kormányt – a Kanada északi részén, meghívott újságíróknak tartott menetpróbán különösen jól jött ez, hiszen havas volt az út és még bekapcsolt menetstabilizálóval is sokat fincánkoltak a kocsik.

Az új 911-eshez hasonlóan a 718 Boxster és 718 Cayman is rendelkezik Overboost-kapcsolóval, amelynek megnyomását követően 20 másodpercig különösen érzékenyen reagál a motor a gázpedál lenyomására, ezzel például egy előzés erejéig lehet lehívni a teljes teljesítményt; egyébként az üzemmódválasztóval lehet állítani a kocsi tudását.

Nem egyszerű modellfrissítésről van egyébként szó, ahhoz, hogy a négyhengeres boxer és a turbófeltöltő is elférjen, teljesen újra kellett tervezni a hátsó részt, például a korábbi hárommal szemben immár négy motortartó bak van. A töltőlevegő-hűtőnek így se sikerült helyet találni, ezért annak van egy külön vizes hűtőköre. Teljesen megtölti a motorteret a technika, Jan Roth, a 718-as modellsorozatért felelős mérnök ezt úgy fogalmazta meg, hogy “egy narancsot se lehet a motor mellé berakni” – aztán meg csodálkoznak majd az emberek, hogy miért olyan olcsó a haszáltpiacon a 718-as Porsche; horribilis összegeket kérnek majd a javításért a szerelők…

Júniusban kerül majd a kereskedésekbe a Porsche 718 Boxster és 718 Cayman, a jelenlegi hathengeres autókhoz képest módosítják az első-hátsó lökhárító megjelenését és az oldalfalon is öblösebb légbeömlőket láthatunk majd. A nagyjából 370-380 lóerős GTS változat bemutatkozása 2016 őszén várható.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!