Az Inrix nevezetű cég a 2019-es adatok alapján elkészítette a listát, melyen a világ legrosszabb közlekedéssel rendelkező városai találhatók, vagyis ezek azok a városok, amelyekben a legnehezebb autóval eljutni A-pontból B-be.

A kutatás során a rangsort az adta, egy átlagos autós 2019-ben mennyi időt töltött az adott városban dugóban.

A lista élén a kolumbiai Bogotá végzett, ahol 2019-ben átlagosan 191 órát vesztegetett el egy autós az életéből dugóban.

A második helyre Rio de Janeiro (190 óra), a harmadikra pedig Róma (166 óra) fért oda.

Budapest a lista 48. helyén található, a magyar fővárosban átlagosan 92 órát ültünk 2019-ben a dugóban. Ez egyébként javulás a kutatás szerint, 2018-ban ugyanis ennél 6 százalékkal rosszabb volt az eredmény.

Budapest egyébként olyan városokat előz meg, mint Edinburgh, Vancouver, Atlanta, Houston, Miami, Madrid, München vagy épp Barcelona.

A listára Szeged, Nyíregyháza, Pécs, Szombathely, Győr, Kecskemét és Miskolc is felkerült, de ezeknél a városoknál mind bőven 30 óra alatti a dugóban állási eredmény egy év alatt, így a 400. hely után végeztek csak a világrangsorban.

A TELJES LISTA IDE KATTINVA ÉRHETŐ EL!