– Tudsz itinert olvasni? – Nem!
Egy ilyen válasz után sofőrtársam akár vissza is küldhetett volna oda, ahonnan jöttem, de a szombati Gunaras Rallyn hiányosságom áthidalható problémának bizonyult. Varga Gáborral, alias Golyóval a kaposszekcsői minis, Urda Szilárd huszonéves autójába ültünk be, és teljesítettük a 107 kilométeres távot 40 másik Minivel, valamint 30 veterán autóval és motorral együtt. A mezőny a gunarasi hotel előtti parkolóból indult. Az angol kisautók Kapospula, a többiek Kaposszekcső felé vették az irányt.
Bejárták a térséget a rally résztvevői
Rally elnevezése ellenére a verseny nem gyorsasági, hanem inkább ügyességi próba volt, az pedig, hogy a szervezők mit is értettek a parasztolimpiai feladatok alatt, hamar kiderült. A minisek első állomásán, Kapospulán a Béke téri parkban kellett körbe tolni egy fűnyírót, rajta egy teniszlabdát egyensúlyozva. Lápafőn fakanálban kellett végig egyensúlyozni egy pingponglabdát az akadálypályán, Kocsolán, a Vendégház udvarán kétszázas szöget kellett egy méretes farönkbe kalapálni, míg Kurdon az önkéntes tűzoltók várták a társaságot egy kis fecskendős-célzós feladatra. Csikóstőttősön sokak kedvencének bizonyult a „részeges” labdaszedés, amikor is a csapatok egy-egy tagja a saját tengelye körül megtett tíz kör után iramodott neki, hogy begyűjtse a parkban szétszórt labdákat. Néhány köztes állomáson szintén adtak a teljesítéshez szükséges pecsétet, így Nakon, Szakcson, Döbröközön, egy kis Baranya megyei kitérő után Mágocson, illetve Tolnába visszatérve Kaposszekcsőn volt kötelező az áthaladás a gunarasi célba érés előtt.
Több generációs a Mini-társadalom
Bármerre jártunk, lelkes és kíváncsi helyiek fogadták az autókat. Üdvözlésüket viszonozva legalább annyit integettünk, mint az angol királynő egy számára átlagos nyilvános szereplés alkalmával, ám a találkozás nem merült ki ennyiben. A minisek ugyanis arra sem mondtak nemet, ha valamelyik állomáson azt kérték a gyerekek, hadd üljenek be a különlegességnek számító kisautók valamelyikébe. Egy kocsolai apuka pedig átszellemülten, az udvaron összegyűlt Miniket csodálva ennyit jegyzett meg: élmény ez a nap. A feladatoknál segédkező, vagy csak egyszerűen álmélkodni érkező emberek kedvességét, közvetlenségét Golyó sem győzte dicsérni. S mint mondta, ugyanez jellemző az egész minis közösségre is. Nyitott, barátságos, egymást segítő társaság, ami felől nekem sem maradt kétségem. Ráadásul határon átnyúló barátságok ezek, így a Gunaras Rallyra is érkeztek a résztvevők által már jól ismert szlovák és cseh minisek. A hazai Mini-tulajdonosok nagy részét a Mini Club Hungary fogja össze, jelenleg mintegy 130 tagja van a szervezetnek, amely 1989-es kísérleti, majd 1995-ös hivatalos alakulása óta több generációssá nőtte ki magát. A dombóvári találkozónak számos olyan résztvevője volt, aki gyermekeivel együtt érkezett, és akadtak fiatalok, akik szüleik révén még totyogó korukban kötöttek ismeretséget a Minivel. A mára legendássá vált autó iránti elkötelezettségét pedig mindenki betegségnek vagy szerelemnek nevezte, amelyről nagyon úgy tűnik, hogy gyógyíthatatlan kór, illetve soha el nem múló szenvedély.
A kanyarok hozták az igazi Mini-érzést
A Mini-érzést az 1974-es Innocenti Mini Cooperjében mögöttünk haladó Király Ferenc, a klub alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke írta le a Golyó által csak kanyarvadásznak nevezett Kurd és Mágocs közötti szakasz után. Az 1-es rajtszámmal induló Király szerint öröm volt nézni, miként a kanyarok ívébe simuló Minivel együtt mi is – két, egymással teljesen ellentétes testalkatú ember – imbolyogtunk. Golyó ugyanis termetének köszönhetően érdemelte ki becenevét, és az aprócska autó jó háromnegyed részét elfoglalta, míg belőlem nem látszott más az ülés mögül, mint egy ide-oda dőlő fej menetszéltől kócolt hajjal. Király Ferenc Mini-érzéssel kapcsolatos véleményét erősítette meg a vele utazó Léber Ibolya, vagy ahogy mindenki emlegeti, Ibi mama is, aki szintén több évtizedes tapasztalatot tudhat maga mögött a Minit illetően. A 71 éves asszony a harmadik Minijét hajtja, de azt már 26 éve. Azt meséli, soha nem is akart másmilyen járgányt, és ez a márkahűség igaz Centi nevű, most is vele tartó kutyájára is, aki élete eddigi 11 éve során alig utazott más típusú autóban.
![Varga Gábor „Golyó” és Kőváry Barna autós újságíró indította el járási körútjára a mintegy 70 veterán autóból és motorból álló mezőnyt Gunarasból (A szerző felvétele)](https://www.automotor.hu/wp-content/uploads/2013/07/204372_mini2.jpg?x88250)
Szükség volt kombináltfogóra
Túránk során egyébként egyetlen egyszer szükség volt egy szerszámos beavatkozásra – a kombináltfogóval a kulcstartókarikára kellett visszailleszteni az apró, brit zászló díszítéses Minit. Az pedig, hogy végül hányadikak lettünk a rallyn, mindegy is.
Az üdülőtelepen sem volt hiány látnivalóban
A minis berkekben Szisziként ismert kaposszekcsői Urda Szilárd számos kisebb és regionális találkozót rendezett már, ezúttal a veterán járműveket összefogó Beréti Attilával és Faluvégi Józseffel szervezték meg az Autósok a civilekért családi hétvégét. A rallyn útnak induló járgányok mellett jócskán akadt néznivaló a gunarasi hotel előtti téren is. Ott parkolt ugyanis számos veterán autó, köztük egy Ford T-modell és egy Velorex is. A hétvége során emellett helyben volt kutyás bemutató, látnivalóként vonult a helyszínre rendőrségi és tűzoltóautó, volt baleset-megelőzési és ügyességi vetélkedő, a gyerekeknek kézműves foglalkozás, légvár, trambulin. A találkozón bemutatkoztak a járás településeinek hagyományőrző csoportjai és civil szervezetei is. Pénteken és szombaton pedig zenés programok zárták a napot.
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!