Régebben, amikor még a tilosban parkoló autókat szállították el, sűrűn emlegették le- és felmenőiket. Mára azonban – főleg a lakótelepeken élők – szinte könyörögnek, hogy némely veszélyes roncsot szállítsák el, mert a benne játszó gyerekek számtalanszor szenvednek különböző sérüléseket. Fontos céggé váltak. Jelenlétük a fővárosban nélkülözhetetlenné vált.
Talán sokan emlékeznek még egy fővárosi vállalatra, a Főspedre. Elsősorban fuvarozással foglalkoztak, de volt egy autómentő részlegük is, amelyet főleg rendkívüli esetekben vetettek be. Tömegbaleseteknél, tüzeknél, a Dunába zuhant járművek mentésénél és nagy ritkán már akkor is, tilosban parkoló autók elszállításához vették igénybe szolgáltatásaikat. A vállalat a 870-as évek végére gazdaságtalanná vált, ekkor vették fel a kapcsolatot a bécsi Toman céggel, s alakították meg a Toman Autómentő Kft.-t.
– És azonnal a leghálátlanabb feladatot bízták a cégre – mondja Palotai József ügyvezető igazgató –, a tilosban parkoló autókat kellett elszállítani. Mindenki előtt ismert, milyen nagy ellenszenvet vívott ki ez az autósok körében. De az utóbbi években nem csak a szabálytalanul várakozó autók száma nőtt ugrásszerűen, hanem az elhagyott roncsoké is. Három évvel ezelőtt még csak ezer darab kiszuperált járművet szállítottunk el, a következő évre ez a mennyiség megduplázódott. Tavaly 6500 roncsot szedtünk össze, idén pedig június végéig már hétezret. Ha ez így megy tovább, jövőre akár a húszezret is elérhetjük.
***
Roncsnak hivatalosan a rendszám nélküli, elhagyott jármű számít, amelynek tulajdonosa ismeretlen. Láttunk például a kft. telephelyén egy kifejezetten jó állapotú, roncsnak igazán nem nevezhető Mercedest is, amit a márkaszerviz elől szállítottak is, mert nem volt rajta rendszám. Azóta jelentkezett már a tulajdonos, de amíg hitelt érdemlően nem tudja igazolni, hogy az autó az övé, addig nem kaphatja meg. Be kell mutatnia a forgalmi engedélyt, esetleg az adásvételi szerződést vagy a vámpapírt, de még akkor sem hajthat el csak úgy egyszerűen az autóval. Előbb még egyeztetik az alváz- és motorszámot, s ha az is stimmel, akkor lehet fizetni és menni. Kicsit túlzottnak tűnik ez az óvatosság…
– Megtörtént már, hogy egy lopott autóért négyen-öten is jelentkeztek mint tulajdonosok. Sőt, egy kitűnő állapotú sportkocsira tízen is megesküdtek, hogy az márpedig az övék. Végül senki sem tudta igazolni tulajdonjogát, a rendőrség sem körözte mint lopott autót, elvittük a bontóba. A beszállított járműveknek körülbelül öt százalékáért jelentkeznek, a többi a mi gondjainkat szaporítja, ráadásul a nálunk maradó roncsoknak jó, ha tíz százalékát átveszik a bontók. Nekik is csak az kell, amire kereslet van.
Lehetetlen például megszabadulni a régi Moszkvicsoktól, Trabantoktól, Zaporozsecektől, Wartburgoktól, de a 15-20 éves nyugati típusoktól is. Ami marad, az megy a zúzdába, a kohóba, de előtte még ezeket a roncsokat is szét kell válogatni hasznosítható és nem hasznosítható anyagokra. Sem az akkut, sem a gumit nem teszik például a présgépbe. Ezeket rendszeres szállítóiknak adják el, akik igazolják, hogy a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően kezelnek mindent, amit elvisznek. A cég két telephelye között ingázik egy olasz gyártmányú présgép, amely csinos kis kockákat formáz a roncsokból. Egy kocka általában két váz, egy kamion egyszerre húsz ilyen kockát tud elszállítani, azaz negyven roncsot.
A telephelyre bezsúfolt járművek fölött tartott terepszemle közben azon töröm a fejem, vajhon honnan értesül a roncseltakarító brigéd a „lelőhelyekről”. Mint kiderül, elsősorban a közterület-felügyelőktől kapják a híreket, de sok a lakossági bejelentés is., S persze a cég dolgozói is nyitott szemmel járják a várost, noha saját szakállukra nem szállíthatják el az elhagyottnak tűnő autókat. Ez közönséges lopásnak minősülne. Még lakossági bejelentés nyomán sem kezdhetnek azonnali akcióba, a „szolgáltai utat” ilyen esetben is be kell tartaniuk: értesítik a közterület-felügyeletet vagy a rendőrséget, ahonnan aztán hivatalosan megrendelhető a fuvar. De az esetleg felbukkanó, és a járműre még mindig igényt tartó tulajdonosnak ekkor még mindig van egy esélye: a beszállított autókat kilencven napig tárolják, mielőtt eladnák vagy bezúznák őket. A dolog így precízen szabályozottnak tűnik. De mi a teendőm, ha mondjuk én saját elhatározásomból akarok megszabadulni használhatatlan autómtól?
– Ebben az esetben kérünk egy néhány soros lemondó nyilatkozatot, ami feljogosít minket a roncs elszállítására, ennek díját természetesen a tulajdonosnak ki kell fizetnie.
Útban a cég Ipartelepi úti bázisára, Palotai József elmeséli, hogy ott lehet igazi csemegéket látni néha. Sok esetben gyűjtenek be egykor nagy értékű speciális járműveket, munkagépeket. Megfordult már náluk ásógép, úthenger, darus kocsi, de még egy villamosfelsővezeték-szerelő jármű is. Még ez utóbbi sem hiányzott senkinek…
***
Eddigi kísérőm, Farkas László telepvezető gondjaira bíz, vele és egy autószállító személyzetével roncsvadászatra indulnak, érvényes megrendelő birtokában. Úti célunk a XV. kerületi Mézeskalács tér.
– Majdnem húsz éve foglalkozom autómentéssel – mondja gépkocsivezetőnk –, kezdetben még jobb időket éltünk, mára azonban alig győzzük a munkát. Nem panaszként mondom ezt, hiszen nem csinálnám, ha nem szeretném. Csak néha reménytelennek tűnik a küzdelem, egy-egy elszállított roncs helyén három újabb terem. Főként a gyerekekért aggódunk, hiszen ők ezeket a rozsdás roncsokat használják játékszernek. Egyszer például pedagógusok könyörögtek, hogy iskolájuk elől vigyük el végre az elhagyott buszt, mert tanulóik az ablaküvegek szilánkjain szaladgálnak bent az utastérben. Szóval egy percig sem unatkozunk. Ráadásul most elvállata cégünk a körút átépítendő szakaszának „tisztán tartását” is.
– Tehát ismét a tilosban parkolókra utaznak…
– Igen, de erre most tényleg szükség van, egy-egy rossz helyen parkoló autó komoly akadályt jelenthet az ott dolgozóknak, ami a határidők csúszásához vezethet. Márpedig mindig próbálkozik valaki, érdekes, hogy a Nyugatról érkező autósok sokkal inkább tiszteletben tartják a munkálatokat, mint a hazaiak.
Időközben célhoz értünk, ahol egy leírhatatlan állapotú – valaha talán fehér színű – Trabant pihen élére állítva. Négy nappal ezelőtt még nem volt itt. A szállítók rutinos mozdulatokkal emelik a platóra a romot. Ezalatt megtudom Farkas Lászlótól, hogy amennyiben valaki például a lakótelepi parkolóban kívánja tárolni rendszám nélküli autóját, akkor az önkormányzattól kell közterület-foglalási engedélyt kérni, amiért persze fizetni kell. Ha ilyen engedéllyel rendelkezik valaki, s annak számát kiragasztja az autóra, akkor azt a járművet békén hagyják. De főútvonalon, parkban, erdőben semmilyen körülmények között nem lehet kiszuperált járművet tárolni.
Sokszor persze elhagyatottnak tűnhet az olyan autó is, amelynek tulajdonosa esetleg hosszabb időre külföldre utazott, de jobb megoldás híján kénytelen volt közterületen hagyni járművét. Nos, ez a mindenképpen kockázatos megoldás elkerülhető, mert a Toman Kft. vállal tárolást is, mégpedig olcsóbban, mint az elszállított járművet után felszámított napi 150-200 forint. Így került a telepre a Gold Tours felirató autóbusz is – igaz, évekkel ezelőtt. Raktározásra hozták ide a tulajdonosok, mert elromlott. Később megjavították ugyan, a cég azonban tönkrement, nem tudott fizetni. A busz maradt, de legalább van tulajdonosa, és tudják, ki az.
Ez sem kevés, hiszen elfordult már, hogy a Szent István parkban találtak egy félig leengedett ablakú Zsigulit, amit két alatt szinte teljesen széthordtak. Mivel rendszám volt rajta, a szállítók nem nyúlhattak hozzá, de még a rendőrséghez is hiába fordultak, mert nem szerepelt a nyilvántartásban.
Rózsa Katalin
