A dél-koreai Samsung márka a Renault-Nissan konszern mifelénk kevésbé ismert ága, azonban az autóival már mindenki találkozott, hiszen a Renault Koleos szabadidő-autókat is a Samsung Motors készíti. Legújab termékük, ami eljutott hozzánk az SM5 modellen alapuló Latitude, ennél is nagyobb és még több luxussal felszerelt autó az SM7.

Utóbbi épp azidén van beütemezve modellváltásra, az új generáció gyártása még az év vége előtt megindul, azonban még túl korainak tartották a Szöuli Autószalon időpontját a leleplezéshez; meg kell elégednünk egy, a sorozatgyártáshoz nagyon közel álló tanulmánnyal. Mi az, ami még hiányzik? Nem tudjuk, hogyan néz ki az utastér, nincsenek információk a műszaki részletekről. Utóbbi már csak azért is árulkodó lehet, mert ha például „dízelmotorok fogadására is felkészítették az autót” félmondat is szerepel a szövegben, akkor biztosra lehet venni, hogy az autó eljut majd Európába is. Egyelőre azonban nem tudjuk biztosan, lesz-e Renault Safrane az új Samsung SM7-ből.

Egyelőre csak az SM7 külsejét mutatták meg Egyelőre csak az SM7 külsejét mutatták meg