Nemrég számoltunk be arról, hogy a Lada gyár vezetői búcsút vesznek az Infiniti óriás-terepjáróktól, és helyette saját gyártású autókba ülnek át. Akkor még arról volt szó, hogy a vezérigazgató, Bo Andersson egy Lada Largus Cross-t használ majd, hiszen ez a gyár csúcsmodellje, de most kiderült, hogy igazi csemegét készítettek neki a dolgozók.

A prototípus-építő részleg és a Lada Sport szakemberei közösen készítették el a Lada Largus VIP elnevezésű alkotást, amelynek különös ismertetőjele a feketére fényezett tetőlemez és könnyűfém felni. Az utastérben egyszerre alkalmazták a manapság elengedhetetlen zongoralakk-fekete betéteket és a fájdalmas műnek látszó fabetétet a középkonzolnál, és ezzel a végére is értünk az újdonságoknak, hiszen például a gyári rádiót látjuk az ablakemelő-kapcsolók fölött, nyoma sincs navigációnak. Ami igazán újdonság, az a motorháztető alatt rejtőzik, ahol nem az egyébként a földi halandók által egyedüliként választható 1,6 literes, 110 lóerős Renault motor dolgozik, hanem az ottani Dusterben elérhető 2,0 literes, 135 lóerős négyhengeres. Meg kell jegyezni, hogy a vezérigazgatónak szánt példány mellett egy ugyanolyan, második prototípust is összehoztak a mérnökök, utóbbit kifejezetten abból a célból, hogy azt teszteljék, és ha elégedettek az eredménnyel, akkor zöld utat adjanak a Lada Largus VIP sorozatgyártásának.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!