Nem is olyan rég mi is szembesültünk vele, hogy a BMW titkolózás helyett már megkezdte az álcázott 7-es prototípusok nagyon is szem előtt történő tesztelését, ezzel megkezdve az újdonság Genfi Autószalonra időzített világpremierjének felvezetését.

Azonban már nem kell kivárnunk a hátralévő két hónapot az újdonság megismeréséig, hiszen itt vannak az első, az újdonságot mindenféle álcázás nélkül mutató fényképek. A hatalmas méretű dobozból kiindulva talán épp a sajtófotók/videó készítéséhez vitték az egyik kész prototípust valószínűleg repülővel a világ egy eldugott, de annál szebb tájára, amely közben sikerült ezeket a fényképeket lőni. A forma nem számít forradalminak, a technika annál inkább.

A G11-es gyári kódnéven futó új 7-es sorozat alapváltozata a hírek szerint 200 kg-mal lesz könnyebb elődjénél, ebből nagyjából 150 kg-ot tesz ki az autó, a fennmaradó 50 kg annak köszönhető, hogy immár négyhengeres lesz az alapváltozat: a 730i-ben a 260 lóerős, 2,0 literes benzines turbómotor dolgozik, a 730d orrában a 220 lóerős 2,0 literes biturbó-dízel. A hat henger luxusa csak a 740i/740d vásárlóit illeti meg, a 750i V8-as marad, a 750d az eddigihez hasonlóan a három turbós hathengeres dízelt jelenti majd, az egész modellsorozatot pedig a 760i nevű V12-es koronázza meg – utóbbi a hírek szerint az egyszerűség kedvéért a Rolls-Royce Ghost-ban is dolgozó 6,6 literes biturbó blokkot kapja.

Újdonságként nem sokkal a piaci bevezetést követően 730e és 740e néven rögtön hibrid és kábeles hibrid változatot is piacra dobnak majd az új generációból, az akkumulátortól eltekintve ugyanaz a benzin-elektromos hibrid hajtást kapja mindkettő. Az utastér legnagyobb újdonságának az várható, hogy a teljesen digitális műszeregység grafikája immár nem rögzített, hanem bizonyos keretek között szabadon választható. A Genfi Autószalonon történő megjelenést követően a nyáron várható az új BMW 7-es sorozat forgalmazásának megindulása.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!