Már korábban megmutatott egy sorozatgyártáshoz közeli autót a lengyel Arrinera. Most elkészültek a végleges, vásárlóknak szánt autó formájával, és ebből az alkalomból nevet is kapott az autó. A Hussariya a 17 századi lengyel lovas huszárokra utal.

A végleges karosszéria erősen hasonlít a Lamborghini sportkocsijaira, a rend kedvéért nem felfelé nyíló, hanem hagyományos ajtókon keresztül lehet megközelíteni az utasteret. A tervezéshez egyébként a Varsói Műszaki Egyetem segítségét is igénybe vették, a külső borítás alatt a csőből készített térváz nem sokat változott, és a technika is a régi.

Ez a Corvette ZR-1-es 6,2 literes, kompresszoros V8-as motorját jelenti, aminek 650 lóerő és 850 Nm a teljesítménye. Hatfokozatú, Graziano kézi kapcsolású váltó közbeiktatásával hajtja a hátsó kerekeket. Menetteljesítményeket csak az eltérő karosszériával szerelt prototípusról tudunk, a 3,3 másodperces 100-ra gyorsulás nem sokat változik, de a 340 km/órás végsebesség még növekedhet. A fejlesztésbe besegített a brit Lee Noble is, akinek többek között az autó hátsó sárvédőin elhelyezett, két darab felnyíló légterelőt is köszönhetjük. Ezek automatikusan nyílnak fel, ha nagy tapadásra van szükség, és 150 km/órás sebesség felett légfékként is működnek, ha nagy sebességről lassít a vezető.

Lukasz Tomkiewicz ügyvezető igazgató szerint hamarosan indul az autó tesztelése Spanyolországban, ahol közúton és versenypályán is kipróbálják majd az autót, aminek a sorozatgyártását legkésőbb 2013 végén meg akarják kezdeni. A megrendeléseket azonban már most fogadják az Arrinera Hussarya nevű kocsira, amelyből az első 33 példány Limited Edition lesz, egyedi külső-belső megjelenéssel. Nem tudjuk, hogy a prototípusnál megemlített 36 millió forintnak megfelelő vételárat tudják-e tartani a végleges Huszárnál.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!