A Mercedes-Benz abban a kivételes helyzetben van, hogy akár 8 héten belül tud villanyautót adni a megrendelőinek, mert kiemelten kezeli azok chipellátását, a konkurenciánál épp 7-8 hónapra nyúltak a szállítási határidők. Ehhez most hozzájön a várhatóan legnépszerűbb, az EVA alapra felépített villanyautója, az EQE SUV. Amíg a normál EQE villanyautóval a kupés megjelenést követték, az EQE SUV esetén a karosszéria fölfelé bővítésével már sokkal könnyebben használható járművet kapnak a vásárlók, ahol tágas a második sor és annak megközelítése is könnyen megy.

A legnagyobb változás a magasság terén mérhető, az 1686 mm-es érték 13,2 centis bővülést jelent, de az EQE SUV számára 9 centivel lecsökkentették az EQE tengelytávolságát, igaz, még így is maradt 3030 mm a tengelyek között. Persze rögtön magyarázattal is szolgál a gyár, eszerint a kisebb tengelytáv jóvoltából agilisebb az autó – alapvetően a szűk parkolóházakban való manőverezésre gondolhattak, egyébként a nagy méretű és 2,6 tonnás autóval valószínűleg nem szlalomversenyeken indulnak majd. Alaphelyzetben 530 literes a csomagtér, ami bővülést jelent az EQE 430 literéhez képest, de jócskán elmarad a kínálatban szereplő, belső égésű motorral készülő testvér, a GLE 630 literétől.

A technikában annyiból nincs újdonság, hogy az EQE-nél megismert felszereléseket és extrákat lehet választani az EQE SUV-nál is, tehát itt is elérhető felár ellenében a Hyperscreen műszerfal, az intelligens parkolósegéd, satöbbi. Újdonság, hogy a választható menethangok között van a Serene Breeze fantázianevű, nyugalmat sugárzó opció is – ez minden bizonnyal online frissítés keretében kerül be majd az EQE-be. A motorválaszték 5 tagú, a belépőt jelentő 350+ csak hátsó hajtómotort kap, egyébként jár a 4Matic összkerékhajtás – amelynél energiatakarékosság miatt az első hajtómotor lekapcsol, ha nincs rá szükség –, az akkumulátor minden esetben 90,6 kWh kapacitású. A hatótávolság 590-460 km (utóbbi az AMG 53-as értéke), a 170 kW-os villámtöltés azt jelenti, hogy kellően nagy teljesítményű töltőoszlopon 15 perc alatt 220 km-nyi energiát lehet vételezni.

Csúcsmodellként a Mercedes-AMG EQE 53 4Matic+-t kínálják, amelynél 626 LE/950 Nm a rendszerteljesítmény. Az AMG Dynamic Plus Package rendelésekor már – kellő akkumulátor-töltöttség esetén – Race Start és Boost üzemmód választásakor már 687 LE/1000 Nm a rendszerteljesítmény, ami 3,5 másodperces 0-100 km/óra sprintre elég, és ennél 240 km/órára emelik a végsebesség-limitet.